Forráskiadvány jelent meg Dunaszerdahely háború utáni történetéről

Vajda Barnabás elmondta, hogy a forráskiadvány egy tízéves kutatómunka mellékterméke, egy, a város 1945 és 1989 közötti történetét bemutató készülő könyv előfutára. A száz példányban kiadott könyvet elsősorban iskolákba, történészeknek, könyvtáraknak kézbesítették, a fennmaradt néhány tucat példányt még a bemutatón szétkapkodták a helyiek egy református gyermekmissziónak adakozva. A szerző kifejtette, hogy a könyv borítóján azok a levéltárak láthatók, ahonnan forrásokat gyűjtött a készülő műhöz.

„A történész rajongással nézi, hogy hogyan bomlik ki az iratokból a múlt“ - jellemezte a viszontagságos kutatómunkát Vajda Barnabás

, aki a levéltárakon és a Nemzeti Emlékezet Hivatalán kívül könyvtárakban is kereste az elmúlt évtizedek nyomait, interjúkat is készített. A hivatalos iratokon, statisztikákon, tervrajzokon, krónikákon kívül egy átfogó névjegyzék is a könyv része, azokat a személyeket listázza, akik 1938 és 1989 valamilyen tisztséget elláttak a városban.

Vajda elsőként a város építési, és infrastrukturális fejlődését kutatta egy konferencia felhívására. „Van olyan pont, ahol sokkal fontosabb a város, mint fizikai tér, mint a benne élő emberek” - utalt a fejlesztések ütemére a történész rámutatva az egyes beruházások, például a régi DAC stadion építése, egy városközponti forgalmi csomópont, illetve a kórház, gyárak elhelyezésének, vagy a szennyvízhálózat kiépítésének a városra gyakorolt hatásaira. A történész hangsúlyozta, hogy Dunaszerdahely nem értelmezhető a Csallóköz nélkül.

„Az volt a város feladata, hogy a régiót kontrollálja” - fogalmazott Vajda Barnabás.

Dunaszerdahely sokáig kisváros volt, a régi épületeiből mára alig maradt, felmerült a kérdés, hogy a város vezetése szándékosan tüntette-e el a város múltját. A történész szerint valószínűleg így volt, noha számos történet mesél arról, hogy kik hogyan igyekeztek megmenteni az ikonikus épületeket. A szerző sikertörténetként értékelte azt, ahogy visszatért a magyar kultúra és öntudat a városba.

Az 1970-es éveket népesedési boom jellemezte, ekkor a város lakosságának 30 százalékát 15 év alatti fiatalok alkották. A történész rámutatott, hogy Dunaszerdahely lakhatást kínált a környékbeli falvak fiataljainak, ezzel a régióból vonta el a lakosokat. „Ez természetes folyamat, viszont a szocialista lakhatás egy ördögi kört generált és a városiasodást segítette elő. Ahogy nőtt a város, úgy nőtt az igény a lakhatási lehetőségek iránt, és ez motivációt adott a további rombolásra.

„Miközben a városvezetés folyamatosan panaszkodott, hogy már nem tudnak építeni, egyre nőtt az igény az új helyek iránt” - mondta Vajda Barnabás, aki „leg-leg-leg” városként jellemezte Dunaszerdahelyt. Itt volt a legmodernebb stadion, húsgyár, és kultúrház. A források szerint ez volt a város jutalma azért, ahogy 1968-ban viselkedtek.

A forráskiadványban felsorakoztatott adatokból várhatóan két éven belül elkészül a második rész, amelyben a szerző olvasatában történetbe foglalják a száraz tényeket. A harmadik rész egy olvasóbarát verzió lesz. Vajda Barnabás megjegyezte, hogy a könyv számos vitát generálhat majd, de szerinte ez ezzel jár. „Ma már csak kritikai szempontból lehet várostörténetet írni” - közölte a szerző.