Forgalomkorlátozás a belvízvédelmi munkálatok miatt

Szentes |

<p>A Királyhelmec tőszomszédságában található községben az ár- és belvízi védekezés szempontjából fontos munkálatok elvégzése miatt néhány hétre lezárják a település központjában lévő Virág utcát.<br />&nbsp;</p>

Liszkai Gusztáv, Szentes polgármestere lapunknak elmondta, az esővíz-elvezető rendszer korszerűsítéséhez még tavaly igényeltek támogatást a környezetvédelmi és vidékfejlesztési minisztériumtól. A pályázat sikeres volt, így a 482 236 eurós összköltséggel megvalósuló beruházással kapcsolatos kiadások 95 százalékát (458 124 euró) az elnyert hozzájárulásból fedezik, az önkormányzatnak csupán a fennmaradó 5 százalékos önrészt kell állnia. A nyár elején elkezdett munkálatok során a falu központjában található árok medrének kb. 200 méteres szakaszát kőelemekkel rakják ki, valamint egy, a csatornán átívelő új hidat is építenek. Az árok aljára több rétegben kavics és kő került, mely eljárás alkalmazásával megőrizhető a talaj vízelvezető képessége. Ha a medret a kivitelező nagymihályi vállalat betonnal burkolta volna, a környező parcellákon az áradások idején jelentősen emelkedett volna a talajvízszint. A jelenleg is zajló munkálatok során az is kiderült, hogy a kőhíd alatt található átfolyó szinte teljesen beomlott, ha végleg elzáródik, az esőzésekkor a környező utcák és lakóházak is víz alá kerülhettek volna. A rekonstrukció elvégzése előtt egyébként a vízelvezető-árkot és az átépítésre váró hidat a településnek bérbe kellett vennie, ugyanis ezek egyike sincs a község tulajdonában, viszont az áradásokkor keletkező problémákat rendszeresen a falunak kell megoldania.

A polgármester tájékoztatása szerint az előre gyártott elemekből készített új híd építésének idejére – minimum 3 hétre – kénytelenek lesznek lezárni a Virág utcát. A Kisgéres és Nagygéres irányába közlekedő gépjárműveket a közeli Kertalja útra terelik, erre az időszakra az egyik helyi buszmegállót is megszüntetik. Az összekötő út egyébként a kőhídhoz és a vízelvezető-árokhoz hasonlóan szintén nem az önkormányzaté, így a változtatáshoz a kezelőjétől és a tulajdonosától a községnek engedélyt kellett kérnie.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?