Folytatódhat az ammóniagyártás Vágsellyén

Vágsellye |

<p>Az új ammóniagyártó részleget a tervek szerint 2017 őszén nyitnák meg a Duslo Šaľa Részvénytársaságban, ahol évi 200 ezer helyett évi 300 ezer tonna ammóniát gyártanának.</p>

Ha nem fejlesztenék az üzemet, az a cég számára hosszú távon azt jelentené, hogy nem tudja kitermelni az egyik alapvető, a gyártáshoz szükséges nyersanyagát. A részvénytársaság az új beruházásnak köszönhetően Vágsellyén folytathatja az ammóniagyártást. Miután nyilvánosságra hozták a korszerű gyártási részleg megnyitásával kapcsolatos környezeti hatástanulmány eredményeit, lakossági fórumot tartottak a Duslo Részvénytársaság vezetése jelenlétében. A lakosok megtudták, hogy a korszerű gyártási technológia segítségével nemcsak a balesetveszély csökken, hanem a környezetszennyezés is. Az Ammónia4 környezeti hatástanulmányban – melyet Vágsellye és Vágtornóc honlapján is megtalálnak az érdeklődők – az áll, hogy az eladásra szánt ammóniát vasúton szállítják el a cégből. A vágsellyei járásbeli Vágtornócon csak annyi ideig vesztegel a szerelvény, amennyi idő alatt elintézik a szükséges adminisztrációt. A Duslo vegyi gyárban műtrágyát és gumiipari vegyszereket is gyártanak. Az év első felében megjelent információk szerint fennállt a veszélye, hogy az Andrej Babiš nevéhez kötődő Agrofert társaság Csehországban vagy Németországban lesz kénytelen folytatni az ammónia gyártását, Szlovákiában ugyanis túlságosan magasak a földgáz- és az energiaárak. Az E15 cseh gazdasági hírportál szerint azonban a szlovák kormány tíz évig adókedvezményben részesítené a társaságot, amely napi 1600 tonna ammóniumot gyártana. A nagyszabású beruházást az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia. A Duslo Részvénytársaságban jelenleg 1300 tonna ammóniumot gyártanak naponta. Közvetlenül a gyártásban 300 személyt alkalmaznak a vágsellyei gyárban, de további bedolgozókat is érintene a részleg bővítése.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?