Folyamatosan csökken a középiskolás diákok száma Kassa megyében

Kassa |

<p>Jövőre megközelítőleg ötszázzal kevesebb diák jár majd gimnáziumba, a szakközépiskolák helyzete stabil</p>

Az új tanévben megközelítőleg 500-zal kevesebb tanuló jár majd gimnáziumba, a szakközépiskolák diáklétszámát sikerült megtartani, helyenként még növelni is.
Összesen 35 624 középiskolás számára véget ért a tanév június 30-án Kassa megyében – tájékoztatott Zuzana Bobríková, a Kassa megyei önkormányzat elnökének szóvivője.

6887 diák sikeres érettségi vizsgán, 1009 pedig záróvizsgán van túl. Szeptemberben az előzetes becslések szerint 6788 új elsős ül be a középiskolák padjaiba. Pontos számot csak a szeptember 15-i adatok alapján lehet majd mondani. A legnagyobb visszaesést a diákok létszámát tekintve a gimnáziumok könyvelhetik el. Megközelítőleg 500-zal kevesebben járnak majd gimnáziumba, mint idén.
Hatékonynak bizonyultak a megyei önkormányzatnak a szakképzés erősítésére irányuló törekvései. A Kassa megyei önkormányzat 76 középiskolát tart fenn, 21 gimnáziumot és 55 szakképzést nyújtó intézményt. „Figyelembe véve a 2010/11-es tanévre vonatkozó adatokat, azt lehet mondani, hogy valamennyi iskolatípuson belül létszámcsökkenés tapasztalható, ami azt jelenti, hogy az elsősök kevesebben vannak, mint a végzősök. A gimnáziumok esetében 628-cal, míg az összevont iskolák esetében 139-cel lesznek kevesebben. Egyedül a szakközépiskolák esetében nem csökkent a diáklétszám, ami komoly különbség az előző évekhez képest, amikor pont fordított volt a tendencia” – nyilatkozott Štefan Kandráč, a megyei önkormányzat iskolaügyi részlegének vezetője.
Nem kedvezőek a demográfiai mutatók. Ezek alapján a középiskolások száma 2015-ig folyamatosan csökkeni fog. A megyei önkormányzat szerint az iskolahálózat optimalizálására van szükség, főleg azokban a régiókban, ahol több kis létszámú iskola működik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?