Folyamatban a tesmagi járda építése

tes1
Tesmag/Ipolyság |

Augusztus végére befejeződik a tesmagi járda építése. A jövőbeni közvilágítási felújítások és útépítések is kiterjednek majd Tesmagra és Pereszlényre is.

A tesmagi járda története 2019-ig nyúlik vissza” – nyitotta a beszélgetést Ipolyság polgármestere, Zachar Pál. Az akkori testület határozott arról, hogy Tesmagon az út egyik oldalán járdát fognak építeni, s a város egy külső forrásra nyújtott be pályázatot. Különböző kommunikációs okok miatt a kivitelezés egészen 2023-ig csúszott.

„A kivitelezővel tavasszal kezdtük meg az egyeztetést. Az ő részéről is késéssel kellett számolnunk, nem tudták nyárnál hamarabb elkezdeni a munkákat” – részletezte a polgármester.

A 40 000 eurós építkezést augusztus végével tervezik befejezni. Zachar Pál kiemelte, hogy a 2019-es árakhoz képest volt egyfajta emelkedés, azonban sikerült úgy megegyezni a kivitelezővel, hogy a kiegészítés nem terheli túlságosan a város költsévetését.

Ipolysághoz közigazgatásilag két település tartozik, Tesmag és Pereszlény. Eredetileg három városrész volt, azonban Gyerk önállósulni tudott. A két faluban egy-egy bizottság működik az ott élő lakosokból, amelyek a városi képviselőtestülettől függetlenül döntenek az őket érintő kérdésekről. A jövőbeni közvilágítási felújítások és az útépítések nem csak a várost, hanem a hozzá tartozó Tesmagot és Pereszlényt is érinteni fogják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?