ÚJ SZÓ-ELŐZETESKomárom. Méhes Katával és a Tükrös zenekarral énekelhetnek, táncolhatnak a gyerekek szombaton 17 órától a Rév-Magyar Kultúra Házában, a Folkpódium kezdéseképpen.
Folkpódium a Révben
ÚJ SZÓ-ELŐZETES
Komárom. Méhes Katával és a Tükrös zenekarral énekelhetnek, táncolhatnak a gyerekek szombaton 17 órától a Rév-Magyar Kultúra Házában, a Folkpódium kezdéseképpen. A hírek szerint igazi szőlőprés és sok szőlő is érkezik, így a gyerekek saját szőlőitalt préselhetnek, amit természetesen el is fogyaszthatnak. A gyermekmulatság ez után is folytatódik, hiszen a komáromi Hárompatak zenekar tart gyermektáncházat; a felnőttek azután a zenekar Moldvai Táncházában szórakozhatnak. Utána Tükrös-koncert kezdődik. Az együttes vendége Baranyai Barbara, Kádár Ignác és Papp László lesz. A szombati Folkpódiumot táncház zárja.
A Rév-Magyar Kultúra Háza borszekrényének vendége a párkányi Drozdík Pince lesz. Remek boraik bizonyára szépen fogynak majd egész este. (b)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.