Földesi-Szabó László régiónkbeli tevékenységéről

A férfit – aki néhány évvel ezelőtt még alezredesként a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztályát vezette – azzal gyanusítják, hogy 2004. május 1-jétől 59 esetben hozott be a Távol-Keletről különböző élelmiszereket, hogy azokat majd jótékony célra használják fel. Ezzel ellentétben viszont a 8500 tonnányi árut több magyarországi üzletláncon keresztül értékesítették. A vád szerint 1,22 milliárd forint értékű vám- és áfacsalás történt, melyben Földesin kívül még hat további személy érintett, akiket ugyancsak letartóztattak. A nyomozók nemrégiben náluk és az alapítványnál is házkutatást tartottak. Ha a bíróság bűnösnek találja a gyanusítottakat, akár 5 év letöltendő börtönbüntetéssel sújthatja őket. A szaftos botránynak, úgy tűnik kelet-szlovákiai „áldozatai” is vannak, hisz a letartóztatások miatt veszélybe kerülhet a Dobó István egri várkapitány földi maradványai után Dobóruszkán folytatott kutatás. Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány képviselői ugyanis nemrégiben budapesti sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy az Ung-vidéki községben elkezdett ásatásokat 15 millió forinttal támogatják.

A dobóruszkaiakat – érthető módon – nagyon elkeserítették a Földesi-Szabó László letartóztatásáról érkező hírek, hisz nekik az ígért 15 millió forint nélkül esélyük sincs arra, hogy a feltárási munkálatokat valaha folytatni tudják. Eddig ugyan a társaságtól még egyetlen fillért sem kaptak, ám ha a nyomozás miatt zárolják az alapítvány számláit, valószínűleg belátható időn belül nem is fognak egykönynyen a pénzükhöz jutni. Lakatos László, Dobóruszka polgármestere beszámolt arról, hogy Földesivel mindössze egyszer találkozott, mégpedig azon a budapesti sajtótájékoztatón, melyen a Egymásért Egy-Másért Egészséges és Művelt Emberekért Kiemelkedően Közhasznú Nemzetközi Alapítvány bejelentette, hogy támogatja a hős várkapitány csontjai után megkezdett kutatást.

Földesi-Szabó egyébként mostanság viszonylag sokat szerepelt a magyarországi médiában, eddig mint Mehmet Karcsika, a három évvel ezelőtt Isztambulba hurcolt kisfiú megmentőjeként emlegették. A bulvársajtóban Bálint Antónia születendő gyermekének apjaként mutatták be, arról kevesebb szó esett, hogy a hölgy eddig a kiemelten közhasznú alapítvány reprezentánsa volt. Mehmet Karcsika megtalálásakor a nyomravezetőnek az Egymásért Egy-Másért Alapítvány többezer eurót fizetett ki, ám a társaság egyéb közhasznú feladatokat is ellátott. A kuratóriumi elnök április 14-én a Népszabadság riporterének nyilatkozott. A cikk szerint például csak Barabás község 23 millió fointot kapott tőlük. A riporter kérdésére, hogy miért pont ezt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települést támogatták adományaikkal, a később letartóztatott egykori főrendőr így válaszolt: „Sajnos lassan rájövünk, hogy a sötétségben a villanylámpást nem pótolhatjuk pénzzel. Nem halat kell adni az éhezőnek, hanem hálót, de Barabáson ez sem egyszerű. Hiába épülne ott bármilyen gyár, az emberek szinte csak a földműveléshez értenek. Gumicsizmában jár mindenki, és a legkorszerűbb közlekedési eszköz a 30 éves kempingbicikli. Az önkormányzatnak annyi pénze van, hogy évente 5000 forint segélyt tud adni egy családnak. Ezt pótoljuk ki.” Az indoklást olvasva azonnal elhatároztam, hogy mindenképp látni akarom ezt a szegény, magyarországi falut, s megkérdezem az ott élőktől, elképzelhetőnek tartják-e, hogy jótevőjük valamilyen törvénybe ütköző cselekedetet követett volna el?

A jelenlegi kelet-magyarországi és -szlovákiai infrastuktúra fejlettségéről sokat elárul, hogy bár Barabás lakhelyemtől, Királyhelmectől mindössze 22 kilométerre található, a községbe viszont csak 110 kilométeres autózás után juthattam el. A két országot viszonylag kevés határátkelő-állomás köti össze, és a Bodrogon valamint a Tiszán átívelő hidaknak is híján vagyunk. Az internetes autóatlasz szerint az úticélomhoz Ukrajnán keresztül juthattam volna el a legegyszerűbben, ám az ottani határátkelőknél való több órás várakozás helyett én inkább a hosszabb, de sokkal nyugodtabb autózást választottam.

Barabásra érve azonban kellemes meglepetésben volt részem. A falu, melyben egyetlen általam látott helybéli sem járt gumicsizmában, semmiben sem különbözött a többi, régióbeli településtől. Sőt! A falu útjai aszfaltozottak – a községben gyógyszertár, orvosi rendelő, szabadtéri színpad, számítógépekkel jól felszerelt alapiskola, európai uniós szabványnak megfelelő hulladéktároló és térfigylelő kamerákkal őrzött községháza fogadott. Daróczy Pál polgármester elmondta, az itteniek helyzete mindezek ellenére „halmozottan hátrányosnak” mondható. A 828 lelkes Barabás lakosainak 70 százaléka munkanélküli, a falu fokozatosan elöregszik, és a helyi alapiskolában mindössze 35 gyermek tanul. A legnagyobb munkaadó az önkormányzat, s sok a rossz szociális helyzetben lévő család is. A településen régebben jólmenő termelőszövetkezet működött, többek közt gyümölcsleveket, Rubik-kockát és bűvös kígyót is gyártottak itt, amelyeket az egykori Szovjetunióba és az NDK-ba exportáltak. A vállalat 1992-ben tönkrement, azóta egyre roszabb az itt élők helyzete. Fejleszteni csupán azért tudtak, mert a községet 17 éve irányító polgármester szinte minden létező támogatási formát igyekszik megragadni. „Évről-évre különböző pályázatokat dolgozunk ki, egy-egy választási ciklusban közel 100 millió forintnyi támogatást hozunk a faluba. Mindez nem kevés, hisz Barabás éves költségvetése alig 200 millió forint, s a forráshiány eléri a 20-60 millió forintot” – mondta a polgármester. „Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány rendkívül sokat segített nekünk. 2004 decemberében 362 család kapott tőlük 4 ezer forintos támogatást, és családonként fél kilónyi szaloncukrot is osztottak. 2005-ben 8 millió forint értékben osztottak ruhát a rászorulóknak, de támogatták a falunapunkat és a majálisunkat is. A helyi ének- és tánckar egy-egy CD-lejátszót kapott tőlük, az ingyenes gyermekétkeztetésre évi 8,8 milliót áldoztak, 2006 decemberében pedig minden nehéz helyzetben lévő család újabb 6 ezer forintot kapott a társaságtól” – sorolta Daróczy. A falu első embere elképzelni sem tudja, hogy megalapozottak lehetnek a Földesi-Szabó ellen felhozott vádak. „Személyesen ismerem őt, többször járt a községünkben. Segítőkész úriembernek tartom, olyannak aki nem számolatlanul szórta a pénzt. Mindenről részletes és pontos elszámolást követelt, odafigyelt arra, hogy a támogatások a leginkább rászorulókhoz jussanak el. A falunkban nem igen talál olyan embert, aki rosszat mondana róla” – vélekedett a polgármester. „Mi magyarok, hajlamosak vagyunk arra, hogy minden jót szétromboljunk magunk körül” – próbált magyarázatot találni a történtekre Daróczy, majd hozzátette. „Soha sem fogom elfelejteni, hogyan nyújtott támogatást az egyik ismerősöm fogyatékos gyermekének a gyógykezeléséhez. Csak kérnünk kellett, és ő azonnal intézkedett olyan ügyekben, amelyekben más nem tudott vagy nem akart segíteni. Kizártnak tartom, hogy bűnös lenne. Félreértésről lehet szó, amely reményeim szerint minél előbb tisztázódik.”

A polgármester még elmenőben megmutatta nekünk a Béke Emlékoszlopot, az épülő határőrlaktanyát, és a nemrégiben felújított magyar–ukrán határatkelőt, s arról beszélt, milyen kedvező hatást gyakorol majd a falu fejlődésére az, ha 2010-ben vagy 2014-ben ideér az M3-as autópálya Magyarországot Ukrajnával összekötő szakasza. Vámraktárakról, új munkahelyekről, pezsgőbb gazdasági életről, az elszigeteltség megszűnéséről esett szó. Tervekről, elképzelésekről, meg arról, hogy idén pénzhiány miatt valószínűleg már nem tudják megrendezni a Beregi Jeles Napokat, arra ugyanis épp az Egymásért Alapítványtól vártak támogatást...