Fodor-Orbán találkozó: szavazni kell Gyurcsány programjáról

Budapest |

<p>Orbán Viktor szerint nem sikerült feloldani a Fidesz és az SZDSZ közötti nézetkülönbséget a szakértői kormány, illetve az előre hozott választások ügyében, de abban egyetértettek a csütörtöki tárgyaláson, hogy szavazni kell a parlamentben a kormányfő Megegyezés című programjáról - a Fidesz vezetője erről azután beszélt, hogy pártja delegációja élén találkozott az SZDSZ Fodor Gábor vezette küldöttségével.</p>

Az SZDSZ azt javasolta a Fidesznek, hogy a parlament fogadjon el egy olyan törvényt, amely nem engedi túlköltekezni a büdzsét, vagyis egy költségvetési plafont állapít meg, mert az ország legfőbb baja az állam túlterjeszkedése - mondta Fodor Gábor a tárgyalás után.
A liberális pártelnök szerint a költségvetési plafon bevezetésével lehet megteremteni az adócsökkentés hátterét, mert ami a kisebbségi kormány javaslatában szerepel, az "irreális és tarthatatlan".
Arra a kérdésre, hogy szóba került-e a szakértői kormány a megbeszélésen, Fodor Gábor azt mondta, a kibontakozás útját keresik, ehhez olyan kormány kell, ami élvezi a parlament többségének támogatását, most viszont szándékosan tartalmi kérdéseket akartak letenni az asztalra.
Orbán Viktor a megbeszélést követően hangsúlyozta: a Fidesz szerint új politikára és új kormányra van szükség. A pártelnök szerint a jövő nem hátrafele van, így a "megbukott koalíció újrafércelésének" nem látja értelmét. Mint mondta, a politikai pókerjátszmát abba kell hagyni, tiszta álláspontokra van szükség.
Kérdésre válaszolva a pártelnök azt mondta: a szabaddemokraták a kormányfő programját meg akarják vitatni a parlamentben, és el akarják utasítani. Orbán Viktor szerint abban is egyetértés volt, hogy gátat szabjanak a felelőtlen költekezésnek, ugyanakkor jelezte, hogy a Fidesz a költségvetési kiadások csökkentését nem támogatja, csak olyan megoldást tart elképzelhetőnek, amely a gazdasági növekedés arányában állapítana meg egy limitált kiadásnövekedést. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?