Focimeccsből nemzetiségi viszály

Vinohrady nad Váhom/ Balony. Szlovák–magyar ellentétek kerültek felszínre a serdülők 5. ligás mérkőzésén Vinohrady nad Váhomban (Galántai járás) június 3-án. „Megölünk benneteket, magyarok, menjetek haza!” – ilyen és ehhez hasonló kiáltásokkal fogadták a balonyi ifjúsági focicsapatot, majd a meccs közben az egyik játékost le is fejelték.

A döntetlennel (2:2) végződő mérkőzést követően a hazaiak eltorlaszolták a kijáratokat, és az egyik helyi játékos kezében megjelent egy vipera és egy pillangókés is. Az esetről mindkét község és sportklub állásfoglalást adott ki, melyek némiképp ellentétesen írják le a történteket.

„Leírhatatlan légkör fogadott bennünket. A rendezők, a nézők és a játékosok együtt skandálták a magyarellenes jelszavakat” – kezdte beszámolóját Simon István, a balonyi ifjúsági csapat vezetője. Simon állítása szerint a balonyiak nem szították tovább az ellentéteket, inkább a focira összpontosítottak. A mérkőzés 80. percében egyik játékosukat elgáncsolták, a szabálytalankodót kiállították. A földön fekvő fiú segítségére igyekvő játékost lefejelte a vinohrady-i csapat egyik tagja, a balonyi fiú fejét a szeredi rendelőintézetben kellett összevarrni. A kiállítással a vendéglátó klub is egyetértett, bár szerintük a fiú már nem bírta tovább a provokációt.”

A vinohrady klub állásfoglalása szerint nem lett volna összetűzés, ha egy tavalyi, Balonyban tartott találkozón nem sértegették volna a szlovák játékosokat. „Azt mondták, ha ott akarunk játszani, tanuljunk meg magyarul. A magyar himnuszt játszották, és magyarul mondták el a futballjelszót is. Ki akkor a provokatőr?” – tette fel a kérdést Milan Zadrabaj, a sportklub elnöke. Állítása szerint akkor egyikőjüket meg is pofozták, egyik góllövőjüket pedig pisztollyal fenyegette meg egy balonyi szervező. Más szlovák csapatok hasonló tapasztalatairól is tudomása van, ám erről nem kívánt bővebben nyilatkozni. A balonyi sportklub vezetői mindezt hazugságnak tartják, bár elismerik, hogy ideges hangulatban zajlott az a mérkőzés.

Az említett meccset követően a hazaiak eltorlaszolták a kijáratot. A 13-as játékos kezében egy pillangókés és egy vipera is feltűnt, de szerencsére senkit sem támadott meg, csak a vendégjátékosokat szállító autóbusz kerekeit lyukasztotta ki. Ezt követően érkeztek ki a rendőrök, hogy végül a balonyiak az ő kíséretükben hagyják el a községet. A 13-as játékos ellen feljelentést tettek a balonyiak, a rendőrség rongálás ügyében eljárást indított. A fiút rögtön kizárták a szlovák község futballcsapatából. Az ügyben a Nyugat-szlovákiai Kerületi Futballszövetség is vizsgálatot folytat – a pályán történteket elemzik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?