Fizetni kell a szabadtéri teraszokért

NyitraA nyáron már bérleti díjat kell fizetniük azoknak a vendéglőtulajdonosoknak, akik szabadtéri teraszt is üzemeltetnek.

Nyitra

A nyáron már bérleti díjat kell fizetniük azoknak a vendéglőtulajdonosoknak, akik szabadtéri teraszt is üzemeltetnek. Az utcai helyek csak akkor lesznek ingyenesek, ha a vendéglősök kulturális rendezvényeket is szerveznek.

Tavaly nem kellett fizetni a teraszokért a kihalt sétálóutcán – a város ezzel próbálta támogatni azokat a vállalkozókat, akik még ottmaradtak. A többség ugyanis a városközpontban felépült Mlyny bevásárlóközpontba költözött. Tavaly néhányan annak köszönhetően tértek vissza a korzóra, hogy a város nem kért adót és bérleti díjat a közterület használatráért. Ennek idén vége, májustól már csak az a vállalkozó mentesül a fizetés alól, aki rendszeresen kulturális rendezvényeket szervez. Ha valaki mégsem tesz eleget kötelezettségének, utólag is behajtják tőle az adót és a napi 26 centes bérleti díjat négyzetméterenként. A városnak 2015-ben 18 ezer eurós bevétele származott a nyári teraszok bérleti díjából, idén ennek harmadára számít azoktól, akik nem tudnak, vagy nem akarnak kulturális rendezvényeket szervezni. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?