Fényes nappal fosztottak ki egy ékszerüzletet – nem ez az első eset

Léva |

<p>Fényes nappal, a járási székhely egyik legforgalmasabb pontján fosztottak ki ismeretlen tettesek egy ékszerüzletet kedden. Úgy tűnik, Léva az ékszerre specializálódott tolvajok kedvenc célpontjává vált.</p>

Két hónapon belül ez már a második eset, az előző alkalommal a jelenlegi helyszíntől alig néhány méternyire található boltba törtek be. Akkor négy álrendőr reggel, a nyitás után fosztotta ki a másik üzletet, az esetnek több szemtanúja is volt, de mindenki azt hitte, rendőrségi akcióról van szó. A mostani ugyancsak különös lopásnak számít. Alig húsz perc elég volt a tolvajoknak, hogy több kilogrammnyi arany ékszert zsákmányoljanak. Az eset az ebédszünetben történt, a tettesek valószínűleg jó helyismerettel és pontos információkkal rendelkeztek. A fiatal eladónő kevesebb mint húsz percig volt távol, és amikor visszaért az üzletbe, arra figyelt fel, hogy a kilincs nem a szokásos helyzetben van. A betörők profik lehettek, hiszen nem tettek kárt semmiben, mintha kulcsuk lett volna az ajtóhoz. A közeli üzletekben, kávézókban dolgozók és a járókelők sem figyeltek fel semmi gyanúsra.
Megkönnyítette a tolvajok dolgát, hogy az elárusítónő nem kapcsolta be a riasztóberendezést. Azt mondta, álmában sem gondolta, hogy fényes nappal, az ebédszünet alatt hatol be valaki a boltba. Minden eltűnt a pultokból, sárga és fehérarany karkötők, nyakláncok, gyűrűk, fülbevalók, hozzávetőleg kétkilónyi mennyisség. Az ebédszünet előtt nem sokkal vette át az árut az eladó, és mint elmondta, egy magas, ötven év körüli férfi jelent meg a boltban. Csak álldogált és figyelt, az elárusítónő megszólította, de nem kért semmit, ezután gyorsan el is ment. Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a helyiségben két üzlet működik. Előzetes becslések szerint az egyik kára legalább 50 ezer, a másiké pedig több mint 40 ezer euró. A tettesek, ha kézre kerülnek, háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?