Fenyegetést kapott két iskola Besztercebánya megyében

iskola k

Fenyegetést kapott két iskola Besztercebánya megyében csütörtökön. A fenyegetés e-mailben érkezett – tájékoztatott Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az ügyet azonnal a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) vette át.

„A bejelentést követően a rendőrség azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a diákok és az alkalmazottak védelme érdekében. Intenzíven dolgozunk az ügyön, további információkat akkor közlünk, ha ezt a nyomozás lehetővé teszi” – közölte Bárdyová.

A napokban megfenyegetett Pozsony megyei iskolákkal kapcsolatban elmondta, egyelőre nem igazolódott be, hogy valós terrorcselekmény fenyegetne.      

„Továbbra is készenlétben van a rendőrség minden érintett egysége, és dolgoznak az iskolák elleni lehetséges támadás megakadályozásán” – tette hozzá a szóvivő.

A rendőr-főkapitányság egyúttal arra kérte a szülőket, beszéljenek a gyerekeikkel és magyarázzák el például azt is, milyen következményekkel jár a rémhírterjesztés. A rendőrség figyelmeztet, hogy ilyen meggondolatlan cselekedetek az egész társadalomra kihatnak, és büntetőjogi következményei lehetnek.

Zdenka Marhefková, Besztercebánya polgármesterének szóvivője arról tájékoztatott, hogy a Spojová utcai alapiskola kapott a hivatalos e-mail címére angol nyelven írt fenyegetést. „Az igazgatónő a rendőrséggel kapcsolatba lépve azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a gyerekek és az alkalmazottak biztonsága érdekében” – közölte Marhefková. Lenka Štepáneková, Besztercebánya megye szóvivője azt mondta, nincs tudomásuk arról, hogy megyei fenntartású iskola is kapott volna fenyegetést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?