Fennállt a veszély, hogy szétmállanak a szobrok

Komárom. A műemléknek számító Szent András-templom teljes körű külső rekonstrukciója egyre kevésbé odázható el. A bejárat fölé már több mint egy éve rögtönzött tetőt helyeztek, nehogy valakinek a fejére essen egy leváló fal- vagy szobordarab.

A komplex felújításra azonban még az óvatos becslések szerint is legalább 40 millió koronára lenne szükség, amire egyelőre nincs forrás. Kisebb, állagmegőrző felújítás azonban jelenleg is folyik az András-templomon. „A kulturális minisztérium pályázatán 400 ezer koronát nyertünk, ami az 50 ezer koronás önrésszel együtt arra volt elegendő, hogy megmentsünk az enyészettől két szobrot és néhány díszítőelemet – tájékoztatott Rudolf Hudek helyi esperes-plébános. – A munkálatokat végző szakemberek állítása szerint a szobrok annyira rossz állapotban voltak, hogy fennállt a teljes szétmállás veszélye. Nem is lehetett leemelni a talpazatukról, ott helyben kellett konzerválni azokat.” Az esperes elmondta: egyedüli megoldás a külföldi karitatív szervezetek segítsége lenne, amelyek biztosítani tudnák a felújításhoz szükséges összeget. Már folynak is ilyen irányú tárgyalások, de konkrét eredményről még nem tudott beszámolni. „Számunkra óriási problémát jelent, hogy az európai uniós pályázatokból az egyházak nem részesülhetnek – mutatott rá Rudolf Hudek. – Itthon pedig az illetékes szakminisztériumoktól nem remélhetünk ekkora támogatást.” Ennek ellenére jövőre újra pályáznak, már csak azért is, mivel a Szent Rozália-templom leszakadó homlokzata is sürgős beavatkozást igényel.

A katolikus plébánia mellett hamarosan elkészül az a többfunkciós ingatlan, amelyet az egyház építtetett, és ahol boltok, szolgáltatók, irodák kapnak helyet. „Ha letelik a bérletszünet időszaka – amelyet a beépített anyagköltség kompenzálására kaptak a bérlők, és kb. egy évig tart -–, akkor évente 1-1,5 millió korona bérleti díjból származó bevételre számíthat a komáromi egyházközség. Ezt az összeget templomaink karbantartására, javítására fordítjuk majd. Az András-templom teljes felújítását azonban még ebből sem tudnánk fedezni, hiszen mire összegyűlne a szükséges pénz, addigra visszafordíthatatlan károk keletkezhetnek a műemléképületen. Ezért is bízom nagyon a külföldi segítségben.” (vkm)

Gyűjtés indult az András-templomért

A Szent András Polgári Társulás a napokban gyűjtést kezdeményezett a Komárom egyik szimbólumának számító Szent András-templom javára. Az adományokat a ČSOB 4004514410/7500-as számlaszámra várják, de elhelyezhetik a templomban található urnában vagy a katolikus plébániára is bevihetik a felajánlott összeget. Részletes tájékoztatást a 035/7730 036-os telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?