Régió

Felvonták az UNESCO lobogóját Kelemantián

Izsa | Az Izsa területén található egykori, több mint 1200 éves római katonai tábor közepét mától az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) lobogója díszti – jelezve, hogy a régészeti lelőhely egyben világörökségi helyszín is.
Vataščin Péter

2021. szeptember 23. 17:43

Izsa
- Vataščin Péter felvétele

A lobogó felvonásán az állami és önkormányzati szféra, valamint a műemlékvédelmi és régészeti szakma számos szlovákiai képviselője vett részt. Csütörtöky József, a Duna Menti Múzeum igazgatója mellett Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke és Ľubica Pinčíková, a nevezési folyamat fő koordinátora, a Műemlékvédelmi Hivatal főosztályvezetője szólt a jelenlevőkhöz. Mindannyian kiemelték a világörökségi címben rejlő óriási turisztikai potenciált, amely hozzájárulhat a környék fejlődéséhez is. Viera Grigová, az UNESCO szlovákiai bizottságának főtitkára levélben köszöntötte a résztvevőket. A lobogót végül Csenger Tibor és Domin István izsai polgármester vonták fel.

A közeljövőben folytatjuk e római tábor műemlékvédelmi felújítását és bemutatását az új technológiák alkalmazásával. A turisták számára jobb körülményeket szeretnénk kialakítani a tábor közelében. Nagyon örülünk, hogy világ műemlékeinek ezen előkelő listájára sikerült rákerülnünk. Ez nem egy több éves folyamat végét jelenti, hanem ellenkezőleg, már dolgozunk az új terveken és projekteken. A jövő héten az északi kapu nyugati tornyát kezdjük el konzerválni és felújítani“ – mondta el Csütörtöky József.

Kelemantia egykor a Római birodalom hídfőerődje volt, létrejöttét a markomann háborúknak köszönhette. A világörökségi címre való felterjesztése mintegy másfél évtizede kezdődött el, amikor Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország több helyszínnel közösen pályáztak a cím elnyerésére. Magyarország az utolsó pillanatban visszavonta saját pályázatát, ám a szlovák, osztrák és németországi lokációk idén nyáron végül rákerülhettek az ENSZ-szervezet világörökségi listájára.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
agro

A szlovák termőföld valódi védelme, vagy csak magyarellenes hangulatkeltés?

gorila 2

Megjelentek az első videók Ficóék titkos találkájáról

home office

Továbbra is megoszlanak a vélemények a távmunkáról

Marczell Zoltán

Elhunyt Marczell Zoltán, Kisudvarnok polgármestere

Buszok

Ezért okozott olyan pánikot az AdBlue hiánya

eroszak
18+

12 évesen megerőszakolták, az erről készült videó kikerült a Pornhubra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.