Kelemantia: a ki nem használt régészeti és turisztikai potenciál

A nyáron számos médium hírt adott arról, hogy a Duna jobb partján, a magyar oldalon nem mindennapi felfedezéseket tettek a dél-komáromi Klapka György Múzeum munkatársai és az Eötvös Loránd Tudományegyetem ókori régészeti tanszékének szakemberei. Az ásatásaik során megtalálták ugyanis az egykori római katonaváros főkapuját, a hozzá kapcsolódó falakat, illetve egy rövid útszakaszt is. A tudományos eredmények mellett azonban másról is szólnak a jövőbeli tervek, mivel régészeti park létrehozását tervezik mintegy hét hektáros területen. A magyar oldalon tehát, úgy tűnik, helyileg nagy lendületet vett a római kor régészeti örökségének megőrzése és bemutatása.

Az izsai leányvár

Az átellenes szlovák oldalon az utolsó nagy fejlesztés az izsai Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum megnyitása volt 2013 nyarán, amely azóta is működik. Az intézményt, amely a falu belsejében található, egyébként a magyarországi Almásfüzítővel közös uniós pályázati forrás segítségével hozták létre.

A dunai töltés mellett található, Kelemantia vagy Leányvár névvel egyaránt illetett katonai tábor feltárt része már hosszú ideje látogatható. Több információs tábla és szabadtéri rendezvényekre alkalmas helyszín várja a látogatókat. A három hektáron elterülő fő tábor a markomann háborúk idején jött létre 175 körül, s aztán a fokozatosan épülő más katonai objektumokkal együtt egészen a 4. század végéig hídfőként néztek szembe a különböző népek támadásaival. Két évszázadnyi római jelenlétről van szó tehát.

A régészet feladata

Tudományos igényű ásatásokra Izsán először a 20. század elején került sor, majd több kisebb kutatást követően 1978 és 1989 között folytak a legnagyobb mértékű feltárások a Szlovák Tudományos Akadémia nyitrai Régészeti Intézetének jóvoltából. Ratimorsky Piroska (1944) régész, aki dolgozott a komáromi Duna Menti Múzeumban, illetve a nyitrai Konstantin Egyetemen, ebben az időszakban vett részt izsai ásatásokon. Ma is nagy kedvvel idézi fel egyes felfedezéseiket, ilyen volt például az, amikor az első tábor maradványaira bukkantak: „Mikor feltártuk a kaszárnyaépületeket, a padlókon egyes helyiségekben összetörött edényeket, üvegtárgyakat találtunk. Aztán ott volt a harci fölszerelés. A cipők ottmaradtak. És égésnyomok. A gerendák, ahogy égtek – mert a tető nádból volt –, beszakadtak, ezeket is megtaláltuk. Valószínűleg álmukban rohanták le őket a germánok.” A rendszerváltás óta eltelt időszak esetében súlyos gondnak tartja, hogy a kutatások – néhány kisebb munkálatot leszámítva – már 30 éve állnak. Véleménye szerint főként a támogatások hiányoznak ehhez, mivel a szakemberek új generációja nagyon ígéretes: „A szlovákiai régészeti szakma helyzete olyan, hogy nagyon sok itt végzett fiatal van, a 30-as, 40-es éveiben járó régész. Külföldön olyan eredményeket érnek el, hogy például Dél-Amerikában, Afrikában, Közel-Keleten vezetnek feltárásokat, modern felszerelésekkel.”

Kiaknázatlan potenciál

Ratimorsky Piroska szerint nem kérdés, hogy óriási potenciált rejt mind a fő izsai erőd, mind a Harcsás felé eső területen azonosított öt menettábor is. Szakmai berkekben köztudott, hogy a Duna bal partján Izsától egészen Párkányig még számtalan hasonló táborhely található, ami jelzi, óriási volt e sáv stratégiai jelentősége a császárság számára. Csak Virt keleti határában van két olyan tábormaradvány mintegy 24 hektárnyi területen, amelyen érdemes lenne kutatásokat folytatni. A limes különböző nyugat-európai részén ma már számos gazdag anyaggal rendelkező, interaktív, nem egy esetben évtizedek óta fejlesztett kiállítóhely várja az érdeklődőket. Ratimorsky szerint a jövőben ilyenné válhatnának a szlovákiai római kori ingatlan emlékek is.

Világörökségi cím?

A Duna menti egykori római limes, s ezzel együtt az izsai erőd is, az idei évben kis híján felkerült az UNESCO világörökségi listájára. Az érintett országok – Németország, Ausztria, Magyarország és Szlovákia – közösen pályáztak egy 2018 januárjában beadott anyaggal, amely összesen 96 római vonatkozású helyszínt érintett. A világszervezet szakbizottsága idei nyári ülésén azonban végül elutasította a kérelmet. Júliusban több médium is arról írt, hogy az UNESCO döntését a magyar fél egyik lépése indokolta, ugyanis a magyar kormány még tavasszal kivette a budapesti Hajógyári-szigeten található római palota maradványait a nevezési anyagból. Nem teljesen világos Budapest döntésének háttere, a legvalószínűbb, hogy a palotát még azelőtt szeretnék korhű módon helyreállítani, hogy világörökségnek minősül. 2020-ban azonban ismét sor kerülhet egy módosított jelölésre, amelyen jó esetben már nem lesz akadálya annak, hogy Kelemantia/Leányvár egy további lépést tegyen a világhírnév felé.