Felvidéki Értéktár Kassán

Kassa |

<p>Megalakult a Felvidéki Értéktár keleti részlege. Kassa és Besztercebánya megye magyar szervezeteinek és intézményeinek képviselői második alkalommal találkoztak a kassai Rovásban, hogy beszámoljanak a gyűjtéseikről, illetve megalapítsák a Kelet-felvidéki Értéktár Bizottságot.</p>

A találkozón részt vevő Varga Tibor művelődéssszervező a Bodrogközben és az Ung-vidéken már megkezdte a tájegységi magyar értékek feltérképezését. „Az értékek közé tartozik például Dobó István kultusza, sírja, de beszélhetünk a Rákóczi-kultuszról, ami nagyon fontos a Bodrogközben. Mindezek mellett a helyi ételek és italok, például a géresi béles, a géresi bor, vagy a kaposkelecsényi töltött káposzta, a törve paszuly is ide sorolandó” – magyarázta Varga Tibor. A kassai magyar értékekről is készült egy lista, melyen a Rodostói ház is szerepel. „A Rodostói ház eredetileg Rodostóban állt, de a huszadik század elején, amikor már az összedőlés szélén volt, szétszedték, és minden fontos és értékes részét Kassára szállították, majd újra összeállították. Vagyis a kassai ház az eredeti, és amit azután újraépítettek Rodostóban, az a másolat” – mondta Kolár Péter művelődésszervező, a Csemadok kassai alapszervezetének elnöke. Imre Károly hungarikum-szakértő szerint nagyon fontos lenne, hogy a Magyar Értéktár minél szélesebb körű legyen, és hogy abba minél több szlovákiai magyar érték bekerüljön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?