Felújították az Esterházy Akadémiát

Esterházy Akadémia
Martos |

A Közös örökség – Őrizzük meg hagyományainkat elnevezésű, közel 1,8 millió összértékű pályázat részeként a napokban adták át a Martosi Közösségi Ház és Esterházy Akadémia épületének felújított belső tereit. A község a Via Nova ICS-vel és a magyarországi Neszméllyel közösen volt sikeres a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program pályázatán.

Keszeg István polgármester az átadón úgy fogalmazott, a közösség megtartó erejét, az összetartozás érzését hivatott erősíteni ez a ház, amely nemcsak a martosiak előtt áll nyitva, hanem az Esterházy Akadémia hallgatói, a martosi szabadegyetem és más intézmények, illetve rendezvények szervezői előtt is. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára ünnepi beszédében a fiatal generáció szerepvállalásáról, felelősségéről beszélt, mint mondta, rajtuk múlik, hogy a 21. század a magyarság évszázada legyen. Ehhez azonban az Esterházy Akadémiához hasonló szellemi műhelyekre, képzési központokra van szükség.

Az épületegyüttest, szintén pályázati pénzből, még 2009-2012 között újították fel, a községi hivatalon kívül itt működik a posta és közösségi termet, könyvtárat is kialakítottak benne. „Az épület felső szintjén van az Esterházy Akadémia irodája, az egyik szárnyat az előadóterem foglalja el, a másikban pedig három intézmény irodája található – mondta lapunknak Gubík László, az akadémia igazgatója. – Az Esterházy Akadémiát működtető Marthos Polgári Társulás irodáján kívül ide költözött Pozsonyból a Via Nova ICS székhelye, és itt kapott helyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által koordinált Nemzeti Tehetség Program felvidéki irodája is.” Idén a harmadik szemeszterrel folytatódik az Esterházy Akadémia kétéves képzése, a húsz hallgatót az elméleti és a gyakorlati oktatás során mindenekelőtt a közéleti pályára készítik fel.

A nyertes pályázatnak köszönhetően kalandparkkal, mozgó lelátóval ellátott műfüves pályával, két szabadtéri színpaddal, vizesblokkal, 300 négyzetméteres rendezvénysátorral, rendezvényközponttal, valamint hét darab jurtával is gazdagodik a település. A kalandpark már a műszaki átadásra vár és megkezdődött a műfüves pálya építése. Készül egy vízi tanösvény, a rendezvényközpontban pedig egy halászati múzeumot is szeretnének kialakítani.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?