Felújították a kassa-sacai kórház újszülöttosztályát

baba

Hétfőn ünnepélyesen megnyitották a kassai-sacai kórház felújított újszülött- és szülészeti osztályát. A kórház fenntartója, az Agel Rt. kétmillió eurót fordított a felújításra, tájékoztatta a TASR-t Iveta Chreneková, a társaság szóvivője.

Az osztályon öt modern, mamabarát szülőszobát alakítottak ki, melynek szülészorvosi technikai eszközparkja a központi rendszerhez csatlakozik. Ján Richnavský, az osztály igazgatója elmondta, a kismamák számára fontos, hogy a szülés pozitív élmény legyen, ehhez segíti hozzá őket pszichikailag is a családbarát szülőszoba. „Éppen ezért alakítottuk ki ezeket a helyiségeket, saját vizesblokkal, zuhanyzóval és orvosi felszereléssel” - mondta Richnavský.

Az osztály két műtőszobával is bővült, ahol császármetszéseket és egyéb ginekológiai műtéteket végeznek.

Teljesen megújult a szülészeti részleg. Slávka Virágová főorvos elmondta, a nők fáradtak a szülés után, pihenésre van szükségük. „Ezért komfortos, családbarát környezet kialakítására törekedtünk” - tette hozzá Virágová.       A szülészet átépítése több mint fél évig tartott, a felújított helyiségek területe összesen 1762 négyzetméter. A sacai szülészeten évente körülbelül 1900 gyerek születik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?