Felújítják a Kaskády víztározó gátját

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSPozsony/Vágkirályfa. A Vágkirályfához közeli víztározó felújítását tervezi a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) pöstyéni kihelyezett üzeme. A projekt összköltsége adó nélkül meghaladja a tízmillió eurót.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony/Vágkirályfa. A Vágkirályfához közeli víztározó felújítását tervezi a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) pöstyéni kihelyezett üzeme. A projekt összköltsége adó nélkül meghaladja a tízmillió eurót. A napokban jelent meg a vállalat közbeszerzési eljárása a kivitelező kiválasztására. A tervek szerint a jobb oldali gát mellett a zsilipkamra és a vízerőmű közt húzódó félsziget támfalát is felújítják. A rekonstrukció leghamarabb januárban kezdődhet meg és szeptemberben fejezik be. A jobb oldali gátat 5,76 kilométer hosszan javítanák meg. „Az építkezés része a zsilipkamra és a vízerőmű közti félsziget támfalának rekonstrukciója” – olvasható a pályázati felhívásban. A félszigeten 330 méteres szakaszt kell felújítani. A víz felőli domboldal védelmére fejtett követ javasolnak, amit stabilizálnak. A vízgazdálkodási vállalat az EU Kohéziós Alapjából és a Környezetvédelmi Operatív Program árvízvédelmi csomagjából finanszírozná a projektet.

Az SVP 2006-ban alakult, közel 33 ezer km vízhálózat, 287 víztározó és csaknem 1800 km védőgát tartozik a felügyelete alá. A Kaskády víztározót 1985-ben építették, 10,2 négyzetkilométeren terül el, 52 millió köbméter víz tárolására alkalmas. (béva, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?