Felszálló ágban az embercsempészet

Pozsony/Nagyszombat/Győr |

<p>2009-ben megduplázódott a Győr-Moson-Sopron megyében elfogott illegális bevándorlók száma.</p>

A hírt a Kisalföld című lap tette közzé. A cikkíró kitért arra is, hogy az embercsempészet miatt indított eljárások száma a 2008-as szint háromszorosára növekedett. 2008-ban 257 illegális bevándorló bukott le a Csallóközzel szomszédos megyében, számuk tavaly már 494 volt. Az elfogott embercsempészek száma 17-ről 52-re növekedett.

Míg korábban a Kárpát-medencén keresztül főképp koszovói albánok próbáltak illegálisan a schengeni övezet nyugati országaiba jutni, ma a Közel-Keletről és Afrika országaiból érkezők teszik ki e csoportok zömét. A közúti közlekedés helyett az embercsempészek és „ügyfeleik” manapság a vonatozást részesítik előnyben.

A szlovák belügyminisztérium hatáskörébe tartozó Határ- és Idegenrendészeti Hivatal statisztikai adatai szerint Pozsony, illetve Nagyszombat megyében 2009-ben 449 személyt fogtak el illegális határátlépés során, közölte lapunkkal Lucia Garajová, a tárca kommunikációs osztályának munkatársa. Az előző évhez viszonyítva ez mérsékelt, 26 fős növekedést mutat (2008-ban 423 illegális bevándorlót fogtak el. A Nyugat-Európa felé vezető szlovákiai tranzitot főképp vietnamiak, pakisztániak, indiaiak és kínaiak, valamint ukránok és moldávok választják. Az elfogott közel-keleti illegális bevándorlók száma egy év alatt csaknem megduplázódott, 11-ről 20 főre emelkedett, míg az afrikaiak száma 25-ről 14-re esett vissza. A határőrizeti szervek Líbiából, Egyiptomból, Ghánából, Szomáliából és Zimbabwéből származó egyéneket tartóztattak fel.

Az embercsempészek módszerei az utóbbi években alig változnak; a főképp Kelet-Szlovákiában található „gyűjtőközpontokból” közúton szállítják ügyfeleiket a nyugati határszélre, hogy onnan kamionokkal, vonaton továbbítsák őket Ausztriába; a legkeresettebb célországok még mindig Németország, illetve Olaszország. A szlovák-ukrán határon való átjutásért 700-1500 dollárt, míg a Nyugat-Európába irányuló transzportért 6000 dollárt is meghaladó összeget kérnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?