Felnőttképzés Galántán

Galánta. „Határtalan felnőttképzés címmel két tanfolyam is indul Galántán.
A program céljáról Soóky Éva, az Eureg polgári társulás oktatásszervezője tájékoztatott: „Határtalan felnőttképzés elnevezésű programunk a munkaerőpiacon megjelenő álláskeresők számára kíván lehetőséget teremteni.

Galánta. „Határtalan felnőttképzés címmel két tanfolyam is indul Galántán.

A program céljáról Soóky Éva, az Eureg polgári társulás oktatásszervezője tájékoztatott: „Határtalan felnőttképzés elnevezésű programunk a munkaerőpiacon megjelenő álláskeresők számára kíván lehetőséget teremteni. A felnőttképzés lényege valójában az, hogy azok, akik még nem találták meg a számukra megfelelő szakmát, most egy középszintű képzéssel elsajátíthatják azt.” A program turisztikai valamint üzleti levelezés képzéssel indul. „A nyugat-szlovákiai régió turizmus-fejlesztési szempontból az elmúlt időszakban azelőtt sosem látott mértékben fejlődött. A fejlesztések egyaránt érintik a turisztikai piacot, a szolgáltatások mennyiségét és minőségét, valamint a szakmai és a közvetítői szektort – indokolja a témaválasztást a menedzser. – Az innovációs kihívások által teremtett fejlődés legmeghatározóbb eleme a képesített munkaerő. Társulásunk a felmerült igények alapján a felnőttképzést tartja a legmegfelelőbb és leghatékonyabb megoldásnak.” A program célcsoportjába azok a felnőttek tartoznak, akik vagy a turisztikai ágazatban tevékenykednek, vagy turisztikai vállalkozást szeretnének beindítani. Emellett a turisztikai-vendéglátóipari vállalkozás mű?köd?tetéséhez szükséges szakmai ismereteket kívánnak elsajátítani. Az üzleti levelezés képzés által segítséget kívánunk nyújtani cégek, intézmények, önkormányzatok munkatársainak ahhoz, hogy elsajátítsák az üzleti levelezés szabályait, az üzleti és a hivatalos kapcsolatokban használatos iratfajtákat. A hallgatók megismerik a magyarországi hivatalos levelek és iratok formai és tartalmi sajátosságait. Alapvető fordítói ismereteket szereznek, megismerik és megtanulják használni az ügykezelésben, ügyintézésben hasznosítható elektronikus forrásokat.” Az oktatók között lesz Ľubomír Motyčka, a Cestovateľ című havilap főszerkesztője, Mgr. Peter Doročák, a Besztercebányai Egyetem oktatója, Ing. Jitka Novotná, Anda Zoltán, Ondrej Hronda, és Szabómihály Gizella nyelvész, szakfordító, a Gramma Nyelvi Iroda vezetője.

Március 6-ig lehet jelentkezni

A képzések március 7–8-án, és 14–15-én lesznek a Pázmány Péter Alapítvány galántai székházában, pénteken 15 és 19, szombaton pedig 9 és 17 óra között. A képzés időtartama 30 óra, melynek díját az Eureg polgári társulás fedezi az Interreg III A HU/SK/UA projektből. Jelentkezési határidő március 6. Részletes információ a 0911 266 249 telefonszámon, Soóky Éva oktatásszervezőnél kapható. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?