Felmentő ítélet a védett papagájok ügyében

Nyitra. Felmentette a kerületi bíróság azt a nyitrai vállalkozót, akit védett papagájok és majmok tartása miatt az állatvédelmi törvény megsértésével vádoltak. Alojz Machótól 2001 augusztus 22-én koboztak el több tucatnyi védett állatot összesen nyolcszázezer korona értékben.
A 2001.

Nyitra. Felmentette a kerületi bíróság azt a nyitrai vállalkozót, akit védett papagájok és majmok tartása miatt az állatvédelmi törvény megsértésével vádoltak. Alojz Machótól 2001 augusztus 22-én koboztak el több tucatnyi védett állatot összesen nyolcszázezer korona értékben.

A 2001. augusztus 1-jétől érvényes jogszabály értelmében Machoék illegálisan tartották otthonukban a védett állatokat, mert csak egy, a környezetvédelmi hivatal által kiadott engedélyt tudtak felmutatni. Ők ugyan a kezdetektől azzal védekeztek, hogy az új törvény jóváhagyásáig minden személy és szervezet, még az állatkertek is csak a környezetvédelmi hivataltól kértek engedélyt, és három hét nem volt elég az új okmányok beszerzésére, ennek ellenére vádat emeltek ellenük. A bíróság 2003-ban Alojz Machót egy év és három hónap, feleségét pedig másfél év feltételes szabadságvesztésre ítélte. A házaspár azonnal fellebbezett az ítélet ellen, és a Nyitrai Járási Bíróság úgy döntött, csupán kihágást követtek el, hiszen 1995-óta engedéllyel tartják az állatokat, és a városban állatkereskedést is vezetnek. Az ügyész megfellebbezte ugyan a döntést, de kedden a kerületi bíróság jóváhagyta.

Az ügyben nyilván precedenst teremtett a szintén engedély nélküli állattartással vádolt parlamenti képviselő, Dušan Muňko pere, akit még tavaly decemberben felmentett a főügyészség a vád alól. Ezen kívül Machóék ügyvédje, Branislav Juriga azzal érvelt a bíróság előtt, hogy a kommandósok hibás adatokat tartalmazó házkutatási engedéllyel törtek rá a házaspárra, az állatokat az udvari ketrecekből is elvitték, holott azok nem számítanak a lakóház részének. A razzia során egy értékes papagáj elpusztult, a többi állatot a bajmóci állatkertbe vitték, ahol szintén elpusztult közülük néhány. Machoék most a megmaradt állataikat és azok utódait visszaveszik, az elpusztult egyedekért pedig kártérítést fognak követelni. (vrabec)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?