A Szlovák Építészeti Kamara szerint nem a három munkás a felelős az eperjesi gázrobbanásért

eperjesi robbanás
Eperjes |

A Szlovák Építészeti Kamara nem ért egyet a nyomozók és a törvényszéki szakértők véleményével, hogy a földmunkákat végző három munkás a fő felelős az eperjesi gázrobbanásért, ezért feljelentést tett – tájékoztatott Ivan Pauer, a kamara elnöke.

Pauer elmondta, a munkások irányított, felszíni bontás nélküli, vízszintes föld alatti fúrást végeztek, és a feladatuk az volt, hogy tartsák a kijelölt irányt. A vakond-módszernek is nevezett fúrásnál Pauer szerint előfordul, hogy a fúróberendezés irányt változtat, ha keményebb tárgynak ütközik a föld alatt. Hozzátette, az is elképzelhető, hogy a gázvezetéket nem pontosan úgy fektették le, ahogy az a projektdokumentációban szerepel, vagy a projektdokumentációt rajzolták meg hibásan. Mindezt ki kell vizsgálni, ugyanis ezekért a hibákért a fúrást végző munkásokat nem lehet felelősségre vonni.

„Az is kérdés, hogy miért nem ott történt a robbanás, ahol feltehetően megsértették a gázvezetéket, hanem a ház felső emeletein, és vannak egyéb dolgok is, amelyek miatt a szakértőink kételkednek abban, hogy a három munkás a fő bűnös”

magyarázta Pauer.

A kamara elnöke azt is felvetette, lehetséges, hogy semmilyen felelős személy vagy hatóság nem intézkedett, annak ellenére, hogy a lakóházban már több napja gázszagot éreztek. A kamara a lakótömbben és a benne levő lakásokban végzett átalakítási munkákat tervező és azokat jóváhagyó személyek ellen is feljelentést tett.

A gázrobbanás múlt pénteken történt egy 12 emeletes eperjesi lakóházban, heten meghaltak, egy személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?