Felhőszakadás Tardoskedden

tardoskedd vihar
Tardoskedd |

Vasárnap 14 és 18 óra között valóságos felhőszakadás volt az érsekújvári járásbeli Tardoskedden, illetve annak környékén. Az esővíz elárasztott néhány utcát és a kertek alját, a vihar a fákat sem kímélte.

Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere elmondta, mintegy hetven milliméter csapadék zúdult rövid idő alatt a falura, a vízgyűjtő árkok megteltek vízzel, szivattyúkat kellett bevetniük. „Szerencsére jó szivattyúink vannak, a leginkább érintett terület Tardoskedden a helyiek által évek óta Lapos-ként emlegetett falurészben van, ott zajlottak a munkálatok. Tardoskedd, valamint a szomszédos Jattó, Dögös, majd pedig Udvard önkéntes tűzoltói voltak a segítségünkre. Ma is tartunk ellenőrzést szakemberek bevonásával azokon a területeken, melyeket tegnap elöntött az esővíz” – mondta Tóth Marián.

Az önkormányzat még nagyobb figyelmet szeretne fordítani a vízelvezető árkok tisztítására, azok folyamatos ellenőrzésére. Az utóbbi években több családi ház épült olyan telkeken, melyek jóval alacsonyabban fekszenek, mint az úttest. Arra intik a lakosokat, tüzetesebben ellenőrizzék, tisztítsák a közelükben lévő vízelvezető árkokat. (szaz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?