A rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.
Félholtra vertek egy civil ruhás rendőrt, mert nem engedte, hogy az utcán alkoholt igyanak
![okol k](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/pexels-pixabay-163431.jpg.webp?itok=SAspQQyF)
Egy mezőlaborci civil ruhás rendőr észrevette, hogy egy 23 és egy 24 éves férfi az edzőteremből való távozásuk után a nyílt utcán közösen alkoholt fogyasztott.
Odalépett hozzájuk, és felhívta a figyelmüket, hogy ez szabálysértő cselekedet. Miután beszállt a rendőr az autójába, a két férfi bekopogott az ablakon, mire kinyílt az ajtót. Ezután az elkövetők nekiestek a férfinek, és testszerte fizikailag bántalmazták: ököllel ütötték, és folyamatosan rugdosták.
A civil ruhás rendőrre vértócsában fekve bukkantak rá a mentők, a fején nyílt seb keletkezett, amit több öltéssel, műtéti úton kellett bevarrni.
Az elkövetőkkel szemben eljárás indult, az ügy részleteiről nem adtak ki részletesebb tájékoztatást.
(joj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.