Félezernyi ünneplő

Fülek. Több mint félezernyien köszöntötték a negyedszázados fennállását ünneplő Melódia Füleki Nőikart a szombaton késő délután megrendezett ünnepségen.

Fülek. Több mint félezernyien köszöntötték a negyedszázados fennállását ünneplő Melódia Füleki Nőikart a szombaton késő délután megrendezett ünnepségen. Az ünneplő kórus műsora mellett a magyarországi Recsk Mátrai Visszhangok, az egri Andante Kamarakórus, a szlovákiai Tornalja Csemadok Vegyeskara és a helyi Pro Kultúra Férfikar tisztelgett a negyedszázada működő, szép sikereket magáénak tudható csoport munkássága előtt. Nógrád magyar kulturális életének központjában, Füleken komoly hagyományokkal rendelkezik a kórusmozgalom, a férfikar a közelmúltban ünnepelte fennállásának nyolcvanadik évfordulóját, a mostani negyedszázados ünnepség pedig szinte az egész város érdeklődő lakosságát megmozgatta. A közel háromórás műsor a legkényesebb ízlést is kielégítette. Igazi meglepetésként hatott, hogy Fülek város polgármesterének díját ebből az alkalomból vehette át a nőikar karnagya Janusek Ágnes és vezetője, Agócs Mária. „Az elmúlt negyedszázad alatt a kórusunk közel százötven darabot tanult meg és mutatott be. Emlékezetes, szép sikereink vannak. Ami pedig külön figyelemreméltó, a kórustagok szabadidejüket áldozzák fel erre a tevékenységre, egy civil szerveződés keretein belül” – nyilatkozta Janusek Ágnes, a Melódia Füleki Nőikar karnagya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?