Felemás döntés a kórházi beruházásról

Komárom/Nyitra |

<p>További 187 ezer eurót, összesen már 839 ezer eurót hagyott jóvá a Nyitra megyei testület a komáromi kórház belgyógyászati pavilonjának rekonstrukciójára, azzal a feltétellel, ha a kórházat működtető Forlife nonprofit szervezet is hozzájárul a költségekhez 186 ezer euróval.</p>

A pavilon felújítása végtelen történethez kezd hasonlítani, a megyei testület ugyanis már a 2014-es költségvetésében jóváhagyott 653 ezer eurót erre a célra. A megyei hivatal viszont késlekedett a közbeszerzés kiírásával, 2014-ben a beruházásból nem lett semmi. A 2015-ös költségvetésbe ismét bekerült ez a tétel, időközben azonban további meghibásodásokra derült fény. A nyílászárók és a belső szennyvízcsatorna-rendszer cseréjén kívül a teljes villamoshálózatot is ki kell cserélni, ami éppen a vízvezetékek szivárgása miatt ment tönkre, és fel kell újítani a lifteket is. Az épületet – a közegészségügyi hivatal felszólítására – idén márciusban ki kellett üríteni. A kórház vezetése már év elején felhívta a megyei testület figyelmét a problémára, és arra is, hogy csak úgy van értelme hozzáfogni a felújításhoz, ha egyszerre tudják elvégezni a munkálatokat. Éppen ezért a 653 ezer eurón felül további 400 ezer eurót kértek a fenntartó megyei önkormányzattól. A szakbizottságok közül az MKP-s képviselők által vezetett egészségügyi és vagyonjogi is támogatta a kórház kérését, és a többi pártfrakciónál is lobbiztak az elfogadásáért. Úgy tűnik, nem sikerült meggyőzniük képviselőtársaikat, az ülésen született határozatot Baranyay Zsolt (MKP) képviselő, a megyei tanács tagja, aki egyben a Forlife menedzsmentjének is tagja, felemásnak nevezte. „A testületi ülésre én is és a megyei hivatal is készített határozati javaslatot, végül az ülésen elhangzott módosító indítványt támogatta a többség – mondta. – Az én javaslatom arról szólt, hogy 473 ezerről, 1,13 millió euróra emeljük a megye által nyújtandó beruházási tételt. A hivatal két alternatívájából az egyik nem emelte volna meg a megye támogatását, a másik változat szerint a megye 890 ezer eurót adott volna, amit 236 ezerrel egészített volna ki azt a Forlife. Az elfogadott változat szerint a megye 839 ezer eurót ad, és a Forlife-nak 186 ezerrel kell hozzájárulnia a költségekhez.” Baranyay Zsolt nehezményezte, hogy a határozatból kimaradt, meddig kell kiírni a közbeszerzést, ezért félő, hogy újabb időhúzás kezdődik. Nem világos az sem, a beruházás mely részeit finanszírozná a megye és melyeket a Forlife; ráadásul a szervezet elnökségének még rá kell bólintania arra, hajlandó-e beszállni a költségekbe. „A Forlife saját forrásból már eddig is mintegy 210 ezer eurót költött a belgyógyászati osztályra – magyarázta Baranyay Zsolt. – Egyrészt a tetőszerkezetet tette rendbe, másrészt az épület kiürítésére, illetve azoknak a pavilonoknak az előkészítésére fordította a pénzt, ahová ideiglenesen kerültek a betegek. A kórház ágykapacitásának mintegy 40 százaléka, 140 hely ebben a felújítás előtt álló épületben volt.” Az idő már csak azért is sürget, mivel a közegészségügyi hivatal 2016 márciusáig engedte a belgyógyászat épületében működött osztályok ideiglenes áthelyezését. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?