Fekvőkerékpárosok találkoztak Karván

Öt országból száznegy- venen vettek részt a Karván megrendezett fekvőkerékpáros-talál- kozón.

Öt országból száznegy- venen vettek részt a Karván megrendezett fekvőkerékpáros-talál- kozón. Szlovákiában ez az egyetlen rendezvény, ahol a hazai és környező országok fekvőbringá- sai találkozhatnak.

Karva

A rekumbens biciklinek (fekvőbringa) világszerte egyre több rajongója van, akik állítják: a fekvőkerékpár több mint hobbi. „Rekusnak lenni életérzés” – fogalmazott tömören Marcsa András (Bandi), aki a karvai önkormányzattal együttműködve harmadik éve szervezi a szlovákiai találkozót, amelyre Csehországból, Magyarországról, Romániából és Svájcból is érkeztek résztvevők. „A svájciakkal komáromi túránkon találkoztunk. Nagyon meglepődtek, mikor megtudták, hogy Szlovákiában van ilyen esemény. Épp Malajziába tartottak, de egy nap erejéig szívesen csatlakoztak hozzánk” – mesélte Marcsa András. A háromnapos találkozó alatt egy nagyobb és egy kisebb közös túrát is tartottak. Vasárnap versenyt rendeztek, ahol nemcsak a leggyorsabb, leglassúbb és legügyesebb versenyző kapott díjat, hanem a legidősebb, a legfiatalabb, a legtávolabbról és legkorábban érkezőt is jutalmazták. Az ügyességi versenyeken háromkerekű biciklivel és hagyományos kerékpárral is lehetett indulni. „A leg-leg-leg kategóriában a legtávolabbról érkező résztvevő díját idén is egy prágai fiatalember kapta, aki Ausztrián keresztültekerve – az időjárással dacolva – jött el a karvai találkozóra. A legidősebb résztvevő 67 éves volt, a legifjabb egy nyolcéves kisfiú, aki családjával Erdélyből érkezett” – sorolta a szervező.

Az idei találkozó örömét egy halálhír árnyékolta be. „Nem sokkal a tavalyi találkozó után szomorú hírt kaptunk. Egy fekvőkerékpáros társunkat elütötték. Négy kisgyereket hagyott árván. Közvetlenül a tragédia után gyűjtést szerveztünk a család megsegítésére. Most tombolajegyeket árusítottunk, és az ebből származó bevételt ajánlottuk fel a családnak. A tombolajáték fődíja egyébként egy drift trike kerékpár volt” – mondta Marcsa András.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?