„Fejünkben már felépült az egyetem”

Komárom. A jövendő magyar egyetemnek otthont adó épületekről, azok megvásárlásának lehetőségeiről tárgyalt tegnap Komáromban Csáky Pál vezetésével az egyetemi egyeztető bizottság.

A miniszterelnök-helyettes tájékoztatása szerint megegyezés született arról, hogy három objektum megvásárlását és felújítását hazai költségvetésből kell finanszírozni. További négy ingatlan – amelyeket a Selye János Egyetemért Alapítvány már részben megvásárolt és vételárukat fokozatosan törleszti – tulajdonjogának végső rendezését és felújításukat pedig magyarországi támogatással kell megvalósítani. Kijelentette, a bizottság tartja magát az eredeti elképzeléséhez, miszerint a várat Komárom városa vásárolná meg a védelmi minisztériumtól. Ezzel ellentétben áll Martin Fronc oktatási miniszter elképzelése, aki szerint a védelmi tárca az egyetemnek adná át a várat. „Létezik egy érvényes szerződés a minisztérium és a város között, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni – érvelt a kormányalelnök. – Az általunk támogatott koncepció már csak azért is megfelelőbb, mert az egyetem úgysem tudná működtetni és fenntartani az óriási kiterjedésű várkomplexumot.” Csáky egyébként sikeresnek értékelte a tanácskozást, amely során tisztázódott, mi a járható út. „Fejünkben már felépült az egyetem” – tette hozzá. Szigeti László, az oktatási minisztérium államtitkára megerősítette, a leendő egyetemen továbbra is három kar – pedagógiai, teológiai és közgazdaságtudományi – beindításával számolnak, mint ahogyan azt a kormány elé terjesztendő törvénytervezet is tartalmazza. A tegnapi tanácskozáson részt vett Bauer Győző, a Selye János Egyetemért Alapítvány elnöke, Albert Sándor, a parlament oktatási bizottságának tagja, Molnár János, a Kálvin János Teológiai Kar dékánja és Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?