Fejbe rúgták a vonaton a nőt, amiért szivárványos kitűzőt viselt

vonat

A Slovan szurkolói azt kiabálták, hogy ismét lövöldözés lesz a Tepláreň bárban.

A nő a JOJ Televíziónak elmondta, a pulóverére szivárványos szalag volt kitűzve, körülöttük pedig több Slovan-szurkoló ült a vonaton, legalább tízen. Az egyik közülük azt kiabálta, hogy ismét lövöldözés lesz a pozsonyi Tepláreň bárban. Ott, ahol egy nappal korábban, szerdán két fiatalt végeztek ki.

„Mivel ez csütörtökön történt, a tragédia másnapján, visszakiabáltam nekik valamit, már nem tudom pontosan, mit. Nagyon feldühített, pedig egyértelműen túlerőben voltak” – nyilatkozta a JOJ-nak a nő. Hozzátette, ezt követően a szurkolók agresszívan kezdtek viselkedni.

„Megtámadtak minket, engem arcon rúgtak, a barátom pedig egy pofont kapott” – nyilatkozta az áldozat. A szurkolók nyugtatni próbálták egymást, a dulakodás közben azonban az egyiküknek kiesett a telefonja, ettől aztán még dühösebbek lettek.

A kiszállást követően a támadók rögtön egy másik vonatra szálltak át. A nő az egész testén zúzódásokat szenvedett, leginkább a szeme környékén.

Bár Denisa Bárdyová, rendőrségi szóvivő szerint az esetet a fiatalok nem jelentették a rendőrségen, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

A JOJ kérdésére, hogy miért nem tettek feljelentést a rendőrségen, illetve miért nem jelezték a támadást a kalauz felé, a páros azt felelte, hogy a korábban a LGBTI-közösséget ért támadások ignorációja miatt látták úgy, hogy jobb, ha csendben maradnak. A JOJ úgy tudja, a rendőrség birtokában van a vonatszerelvényben és az állomáson, a biztonsági kamera által rögzített felvételeknek.

A Szlovák Vasúttársaság sajnálatát fejezte ki a történteket illetően, és felszólították az utasokat, amennyiben hasonló támadást tapasztalnak, azonnal jelezzék azt a kalauznak, vagy közvetlenül a rendőrségnek.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?