A találkozón a galántai Hanza Polgári Társulás mint infopont, vagyis kapcsolattartó volt jelen, amelynek feladata, hogy segítse az együttműködést a megye és a támogatások igénylői között (A szerző felvétele)
Február 2-ig lehet pályázni a Nagyszombat megyei támogatásokra
A városházán tartottak tájékoztatót a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alkalmazottai a civil szervezetek és települések képviselőinek az igényelhető támogatásokról. A találkozón konkrét kérdésekre is választ kaphattak az érdeklődők.
Nagyszombat megye nyolc városában tartottak találkozót a napokban az önkormányzat alkalmazottai, hogy tájékoztassák az érdeklődőket az idei támogatási feltételekről. Galántán a városháza üléstermében hétfőn délután fogadta a Galántai járás civil szervezeteinek és településeinek képviselőit Viera Kosíková, a támogatási osztály és Ján Raclavský, a szervezési osztály munkatársa. A Nagyszombat Megyei Önkormányzat idén összesen 600 ezer eurót különített el az éves költségvetéséből támogatási célra. A civil szervezetek projektjeire 450 ezer, a településekére 150 ezer eurót szánnak. Ján Raclavský hangsúlyozta, a gazdasági helyzet kedvezőtlen alakulása ellenére a 600 ezer eurós összeg nem csökkent a tavalyi évhez képest és jó hír a pályázóknak, hogy a szervezetek és a települések külön kérvényezhetik a támogatást. A szakember többször kiemelte a pályázatok benyújtásának február 2-i határidejét, amelyet nagyon szigorúan betartanak, hiánypótlásra, módosításra utólag nincs mód, ezért fontos, hogy a pályázók a kérvény beadása előtt tisztázzák az esetleges kérdéseiket a megyei hivatal munkatársaival, hogy ne kelljen a kérvényeket valamilyen hiba miatt kizárni az elbírálásból. Aláhúzta, minden tudnivaló, a pályázás részletes leírása, feltételei és a kapcsolattartók elérhetőségei megtalálhatóak a megye honlapján.
„A művészet és kultúra, a szociális ellátás, a betegségmegelőzés, a sport és a környezetvédelem területén megvalósuló projektekre lehet támogatást igényelni. A legkisebb igényelhető összeg 500 euró és egy igénylő csak egy pályázatot nyújthat be. Az önrész 5%”
– magyarázta Ján Raclavský. Több fontos dátumra is felhívta a jelenlévők figyelmét. A pályázatok elbírálása áprilisban lesz, a nyertesekkel augusztusban írják alá a támogatási szerződéseket. A projekteket november 18-ig kell megvalósítani, az elszámolás határideje november 22. A továbbiakban a legfontosabb technikai tudnivalókat is összefoglalták a hivatal alkalmazottai. Viera Kosíková a számlázásról, az elszámolásról beszélt részletesen. A jelenlévők az elbírálással kapcsolatban megtudhatták, hogy minden megyei képviselőhöz eljut az összes pályázat. A képviselők a saját járásukban tevékenykedő szervezeteket vagy településeket javasolhatják a támogatásra. Biró László Nagyszombat megyei és galántai városi képviselő azzal egészítette ki, hogy tekintve, hogy több száz kérvényt kell elbírálni, a legtöbb pályázó a minimális összeget, tehát 500 eurós támogatást kap, lényegesen kevesebb a nagyobb összegű támogatás. Ez azért van, mert szeretnék a lehető legtöbb projektet pozitívan elbírálni. Nagyobb összegű támogatást a több éve rendszeresen megrendezett, hagyományos, főként járási vagy kerületi rendezvények kapnak. A találkozón jelenlévő szervezetek, települések képviselői röviden bemutatkoztak és beszámoltak a tervezett projektjeikről. Kérdéseikkel és az azokra kapott válaszokkal a többi pályázót is segítették. Renczés Balázs a Csemadok Felsőszeli Alapszervezetének tagjaként és a település képviselőjeként volt jelen az első alkalommal megrendezett tájékoztatón. Szerinte azért volt hasznos a találkozó, mert személyesen megismerte a kapcsolattartó személyeket, azonnal választ kapott a kérdéseire, illetve mások kérdéseiből, felvetéseiből ötleteket meríthetett a saját projektjeihez.
Nagyszombat megye márciusban teszi közzé a régió fejlesztését célzó nagyobb projektek megvalósítására igényelhető támogatási lehetőségeket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.