Fapados és luxusosztályon is érkezhet a gólya

Az elmúlt években fokozatosan ismerkedtünk a gyermekáldással összefüggő régi-új lehetőségekkel. Például hogy szülni apukával is lehet. Sőt – hogy az sem jelent közvetlen életveszélyt, ha az édesapa a gyermekágyas osztályon is a szeretteivel marad. Hírét vettük, hogy a beöntés-borotválás-gátmetszés szentháromsága nem elengedhetetlen kellék. Hallottuk, hogy vannak olyan nők, akik ülve, állva, vagy éppen egy kád meleg vízben adnak életet a gyermeküknek.

Az eleinte „alternatív” gyűjtőnéven futó módszerek java a kezdeti idegenkedés után a kórházakban is meghonosodott. Igaz, nem az alapellátás részeként, hanem térítendő extra szolgáltatásként. Régiós körképünkben annak jártunk utána, milyen lehetőségeket kínálnak és milyen díj fejében a dél-szlovákiai városok szülészetei.

A dunaszerdahelyi kórházban

a gondoskodás minden szintjére kiterjedő átlagon felüli szolgáltatást kínálnak, amelyet egyre többen kívánnak igénybe venni. (Míg 2004-ben kb. 30 ezer koronás bevételt jelentett a kórház átlagon felüli szolgáltatásaiért elkönyvelt összeg, 2007-ben ez már csaknem félmillió korona volt.) A szülészeten alternatív vajúdó- és szülő-szoba is van (vízben szülés, fitlabda, külön szoba). Ennek ára 5000 korona, és grátisz jár hozzá a luxus gyerekágyas szoba. Az itt elhelyezett kismama külön diétát igényelhet, és a gyerekágy légzésfigyelővel van ellátva. Ha valaki csak a gyerekágyas különszobát szeretné igénybe venni, azért napi 550 koronát kell fizetni. Ezen kívül lehetőség van családi szobára is, ahová az édesapa is beköltözhet.

Az ingyenes rész is megfelel minden követelménynek, több felújításon átesett. A magasabb színvonalú ellátás – hangsúlyozzák – nem a betegellátásra, hanem az elhelyezési körülményekre vonatkozik. A szülészeten idén komfortosabb szülőágy beszerzését tervezik, valamint elengedhetetlennek tartják a gyerekágyak felszerelését légzésfigyelővel. Pályáznak a bababarát cím elnyerésére, amelyet a Unicef bírál el több szempont alapján: milyen a szoptatás körüli komfort, mennyi időn belül kerül a mamához a baba, hogyan folyik az anyukák felkészítése, megmutatják-e az anyáknak, hogyan kell szoptatni és a tejelválasztást fenntartani. A technikai feltétele pedig a baba lélegzését mérő ún. oximéter és a sárgaságmérő kontakt vérfesték, amelynél nem kell tűvel megszúrni a babát. A dunaszerdahelyi kórházban lehetőséget biztosítanak arra, hogy az anya és az újszülött napi 24 órában együtt maradjon. Az újszülöttosztályon csak megfigyelésre szoktak elkülöníteni néhány csecsemőt.

Vágsellyén

a kórház nehéz helyzete (az Általános Egészségbiztosító előnytelen szerződési feltételei) miatt a szülészeti osztály is nehéz helyzetbe került. Csökkenteni kényszerültek az ágykapacitást, és a tervezett épületfelújítást egyelőre nem tudták elvégezni, így átlagon felüli szolgáltatásokat sem tudnak nyújtani. „Már tavaly ősszel új fürdőszobákat, szociális helyiségeket szerettünk volna kialakítani, ám amíg ilyen kérdéses a kórház helyzete, a tulajdonos nem kezdi el a munkát” – tájékoztatott Kamil Vaško főorvos. Ami a felszereltséget illeti, nincs ok panaszra, nemrég vásárolt, többféle helyzetbe állítható kényelmes szülőágyak, az újszülöttek ellátását szolgáló modern berendezések állnak rendelkezésre. Egyelőre jól képzett szakmai személyzetből sincs hiány, még ha az orvosok egy része magánorvosként, szerződés alapján látja is el a feladatát. Olyan különlegesség, mint a kádban való szülés, itt nincs, és nem is tervezik bevezetni. „A dunaszerdahelyi és a tapolcsányi kollégáktól is úgy hallottam, hogy a módszer iránt egyre csökken az érdeklődés. Mi itt másfajta fájdalomcsökkentő eljárásokat alkalmazunk, forró vizes zuhanyt vagy epidurális érzéstelenítést, a szülés előtt fitlabdával csökkenthetik a fájdalmaikat a kismamák” – mondta a főorvos. Ami a külön fizetett plusz szolgáltatásokat illeti, az epidurális érzéstelenítésért 3500 koronát, a papás szülésért pedig 500 koronát kérnek. Hogy a vágsellyei szülészetnek jó híre van, azt az is bizonyítja, hogy az itt szülő anyukák egyharmada a kórház vonzáskörtetén kívüli régiókból érkezik.

Az Érsekújvári Egyetemi Kórház

45 ágyas nőgyógyászati- és szülészeti osztályán tavaly 3000 beteget kezeltek, ám mindent egybevetve az egészségügyi intézmény nőgyógyászati kezeltjeinek a száma eléri a hetvenezret. A három fekvőrészleg – nőgyógyászati, szülészeti és gyermekágyas – mellett hét rendelőintézetet is működtetnek a járási székhelyen, az egyikben külön foglalkoznak a veszélyeztetett terhesekkel. Két kerület, a Nagyszombati és a Nyitrai veszélyeztetett terhességeit kezelik az intézményben. Érsekújvárban 1998-tól engedélyezett az apa vagy valamelyik közeli családtag részvétele a szülésnél. Az epidurális érzéstelenítés is lehetséges, a szülési fájdalmakat továbbá aromaterápiával enyhítik, és szülőszék áll az anyák rendelkezésére, akik nyugtató ezoterikus zenét is hallgathatnak. Az apa részvétele a szülésen 300 koronába kerül. Azok, akik egyágyas szobát kérnek az anyuka és az újszülött számára (televízióval, rádióval, hűtőszekrénnyel, vízforralóval), vagy az édesapa állandó jelenlétét kívánják – neki külön koszt is kérhető! –, napi 1000 koronát fizetnek, az édesapa ott-tartózkodása napi 500 korona, étkeztetése napi 150 korona.

A komáromi kórházban

már közel egy évtizede lehetővé teszik az apukák vagy más hozzátartozók számára a szülésnél való jelenlétet. A kórház által meghatározott tarifa alapján ilyen esetekben 800 koronát kell fizetniük az igénylőknek. Tavaly 112 papás szülésük volt, és ez a szám évről évre növekszik – tudtuk meg Szépe Magdolna főnővértől. Az anyukák kérése alapján lehetőség van az őssejtlevételre is, 2007-ben 103 ilyen kérést regisztráltak. Bár a kórházban néhány éve szülőkád is található, kihasználatlanul áll. „A neonatológiusok, azaz a csecsemőkkel foglalkozó szakorvosok több kifogást emeltek a vízben szülés ellen, elsősorban a fokozott fertőzésveszélyre hívják fel a figyelmet. Ezért a kádban szülés csak a kismama saját felelősségére lehetséges, és ezt a kockázatot nemigen vállalják a jövendő anyukák” – mondta a főnővér. A kórházban egyéb, a szülést segítő, a lazítást, a relaxációt könnyítő eszközök is a kismamák rendelkezésére állnak, például fitlabdák, aromagyertyák stb. Ami viszont hiányzik, az egy elektronikusan állítható szülőágy, amely természetesebb pozícióban lefolyó szülést tenne lehetővé. Remélhetőleg a kórház még az idén megszerzi a forrásokat ennek megvásárlására. Mivel epidurális érzéstelenítés alkalmazására kizárólag altatóorvos jelenlétében van mód, a szülészeten viszont nincs ilyen szakorvos, ezért nem alkalmazzák.

Ipolyságon

a szülészet három háromágyas szobából áll, tehát a kapacitása kilenc ágy, a szobákban van csomagolóasztal és kiságyak. Lőwy Éva főnővértől megtudtuk, nagyon nagy az igény a magasab szintű egyágyas, szállodai jellegű szobák iránt. Két ilyen áll rendelkezésre: a szülészeten 300 korona egy éjszaka, a nőgyógyászati osztályon pedig 400. Az apa 300 korona fejében jelen lehet a szülésnél – a szülészeti asszisztens előzetes felkészítő beszélgetéseken találkozik az apukával, a pszichofizikai tréningek keretén belül. A tréningeken 2004-től vehetnek részt a leendő anyukák, és egyelőre ingyenesek. A gyakorlat terhestornából, és tanácsadásból áll. A szülés klasszikus szülőágyon történik, és egyelőre nem találkoztak az anyukák részéről speciális kéréssel. Igyekeznek kihasználni a fájdalomcsillapítás alternatív módjait, mint a zuhany, a relaxációs zene, az aromaterápia. Epidurális érzéstelenítést nem végeznek, a főnővér szerint nem is volt számottevőbb érdeklődés. A beöntést ajánlja a kórház, de a döntés az anyukáé, ugyanez vonatkozik a borotválásra is. A kórházban igényelhető az őssejtlevétel. 2008 első negyedévében a szülő nők fele érkezett a szűken vett régión kívülről, legnagyobb mértékben a Párkány környékiek száma nőtt, de hagyományosan sokan járnak szülni Ipolyságra Zselíz és Nagykürtös környékéről is.

Léván

a kórház szülészete több extra szolgáltatást is kínál. Szülőorvost 5000 koronáért választhat magának a nő, az epidurális érzéstelenítés 4500 korona. 500 koronába kerül, hogy az apa jelen lehessen a szülésnél, a magzat nemét 100 koronáért lehet megtudni, ugyancsak 100 koronába kerül egy fénykép a magzatról. A kórház a szülésre felkészítő tanfolyamot is tart, egy óra száz koronába kerül, információink szerint főként szakelőadásokból áll. Szállodai jellegű szoba maximum két személy számára 500 korona egy napra, szülés után magasabb komfortfokozatú szoba 300-400 koronáért igényelhető.

A rozsnyói Szent Borbála Kórház

11 ágyas szülészete anyagi okok miatt csak lassan követheti a speciális lehetőségeket. Igaz, tavaly január óta már itt is található két extra felszereltségű szoba, ahol egy-egy ágy van elhelyezve, és családias környezetben lehet az anya gyermekével. Ám a babát éjszakára még mindig elviszik, ezért a kórház nem mondható bababarát intézménynek. Az ötnapos kórházi tartózkodásért 2500 koronát kell fizetnie annak, aki az egyszemélyes szobát kéri. Néhány éve már apás szülés is lehetséges 1000 koronáért, ezen kívül szülésre felkészítő tanfolyamot is rendeznek. Míg a korábbi években rossz híre ment a rozsnyói szülészetnek, ráadásul különálló részlegként meg is szüntették, jelenleg kezdi visszanyerni jó hírnevét. Köszönhető ez a hattagú személyzetnek élén az új főorvossal.

Gömör keleti részén

a kismamák közt egyre népszerűbb a nagyrőcei kórház szülészete, számos ott gyermeknek életet adó nő dicsérte a családias körülményeket, a magas szakmai színvonalat, a jó ellátást. Nagyrőcén lehetőség van apás szülésre is. Rimaszombatban a kórház néhány évvel ezelőtt lezajlott magánosítása után kis ideig csak hagyományos szülészet működött az intézményben, ám az igények alapján az új tulajdonos már egy luxuskörülményeket biztosító szülőszobát is működtet, természetesen plusz pénzért. A rimaszombati kórházban egyébként valóságos nagyüzem van, a több mint kilencvenezer lakosú járásból főleg a gyengébb szociális helyzetűek mind ebben a kórházban szülnek. Az itt született gyerekek mintegy fele roma családból származik, a szülő nők sok esetben leírhatatlan körülmények közül érkeznek, és ugyanilyen körülmények közé viszik haza újszülötteiket. Losoncon szintén magánosították a kórházat, itt is magas szakmai színvonalú a szülészet, van lehetőség apás szülésre is. Alternatív szülési módok még nem terjedtek el a térségben, otthonszülésről nincs információ. Akik esetleg igényesebbek, vagy olyan egészségi problémájuk van, amelynek következtében veszélyeztetett terhesek, azok általában a besztercebányai Roosewelt Kórházat választják.

Kassán

Kassán ma már egyforma népszerűségnek örvend a sacai magánkórház szülészeti klinikája és a Louis Pasteur Egyetemi Kórház szülészete. A 2007-es adatok szerint az előbbiben évente körülbelül 1500, az utóbbiban 1400 csecsemő születik. Míg néhány éve a sacai kórházat tartották a legjobbnak, modern felszerelése és „extrái” miatt, mostanra már a Pasteur Kórház is elérte a konkurens intézmény szintjét. A papás szülés vagy a rooming in rendszer ma már bevett gyakorlatnak számít Kassán. A fájdalom enyhítésére zuhany, fitlabda és masszázs áll a vajúdó nők rendelkezésére, Sacán ezen kívül igénybe vehetik az aromaterápiát vagy a zenét is. Epidurális érzéstelenítést előzetes aneszteziológusi konzultáció után lehet igényelni, a sacai magánkórházban 3950 koronáért, a másik intézményben nagyjából 2500-ért. Aki saját szülészt akar, annak is meg kell fizetnie a legális árát, ez ötezer korona a kórház pénztárába. A tapasztalat azt mutatja, ilyen esetekben az orvosi személyzet kevésbé figyelmes a kismamával szemben, az csakis a választott orvosára számíthat, akit a vajúdás kezdetén telefonon értesít. A szülés még ma is klasszikus, fekvő helyzetben történik, bár Sacán szülőszékek is vannak. Tervezett császármetszést csak indokolt esetben lehet kérni, egészségügyi problémák – például cukorbetegség, ortopédiai gondok, farfekvéses vagy túl nagy magzat – esetében. Mindkét kórházban vannak egyágyas luxusszobák, felszereltségüktől függően áruk napi 500-1100 korona között mozog. A kismama választhat akár egyágyas, tévével, internettel, mikrohullámú sütővel ellátott szobát is, és természetesen látogatókat is bármikor fogadhat. (as, jom, gl, száz, vkm, fm, kov, szasz, kozs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?