Fákat vágtak ki

KirályhelmecFákat vágtak ki a város több pontján, például a Királyhelmeci Szakközépiskolának otthont adó egykori kórház épületének környékén is.A városi hivatalban kapott tájékoztatás szerint a Kórház utcai sétányon lévő fák egy részét azért kellett eltávolítani, mert megsérültek és kiszáradtak.

Királyhelmec

Fákat vágtak ki a város több pontján, például a Királyhelmeci Szakközépiskolának otthont adó egykori kórház épületének környékén is.

A városi hivatalban kapott tájékoztatás szerint a Kórház utcai sétányon lévő fák egy részét azért kellett eltávolítani, mert megsérültek és kiszáradtak. Helyükre újakat ültetnek. A városi hivatal alkalmazottai a Föld napja alkalmából áprilisban fákat, bokrokat és dísznövényeket ültettek a Fő és a Kossuth utcában, a Kórház utcai sétányon, a Fábry és az Ibrányi utcai lakótelepen, valamint a temetőkben. Idén 150 darab facsemetét, egyebek mellett gömbjuhart, japán cseresznyefát, tűlevelűeket, tiszafát és tuját, valamint 85 bokrot ültettek ki. A szakközépiskola környékén nem a város, hanem a megye fennhatósága alá tartozó intézmény vágatta ki a fákat. A növényeket azért kellett eltávolítani, mert egy sikeres pályázat keretében az egykori kórház épületét – amelyet egyébként Mailáth József gróf építtetett – felújítják és átépítik. A beruházás keretében új parkolóhelyeket alakítanak ki, revitalizálják az épület előtti parkot, és pótolják a kivágott fákat. Az iskola szabadtéri színpada és a multifunkciós sportpálya környékét is rendezik.

Királyhelmecen nagyobb számban néhány évvel ezelőtt vágtak ki fákat. Akkor azokat az inváziós növényeket távolították el, amelyek az őshonos fákat és bokrokat veszélyeztették. Az akkor kivágott mirigyes bálványfák, gyalogakácok, közönséges ördögcérnák és kőrislevelű juharok helyett a település vezetése új fákat ültetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?