Evakuálni kellett a pozsonyi Igazságügyi Palotát

Igazságügyi Palota
Pozsony |

A pozsonyi Igazságügyi Palotában szerda délelőtt megszakították a folyamatban lévő tárgyalásokat egy névtelen betelefonáló miatt, aki azzal fenyegetőzött, hogy a bíróságon bombát fog robbantani.

A rendőrség 9.45 körül ért a helyszínre. Az épületet mindenkinek el kellett hagynia, evakuálták a kerületi bíróságot és a járásbíróságot is. Erről Pavol Adamčiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője tájékoztatott.

Az Igazságügyi Palota környékén legalább öt rendőrautó volt, az épületet rendőrségi szalaggal kerítették körbe.

Kapcsolódó cikkünk

Szerdán tárgyalták volna a kerületi bíróságon Martin M. ügyét, akit azzal vádolnak, hogy ürülékkel és vizelettel hajtott végre mizofil támadásokat női áldozatok ellen.

A nyilvános tárgyalást, melyre több újságíró is érkezett, a bombariadó miatt 12.30-ig berekesztették.
 

A Pozsony IV Járásbíróság tavaly novemberben bűnösnek mondta ki Martin M. vádlottat. A támadásokat 2015-ben hajtotta végre Pozsonyban. A férfi nyolc hónapot kapott feltételesen, 14 hónap próbaidővel. A bíró ezen kívül elrendelte a kötelező szexuológiai kezelést is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?