Év végéig nem drágul a villamosjegy

Kassa. Ma már csaknem valamenynyi megyeszékhelyen csipkártyás rendszer működik a városi tömegközlekedésben, Kassán azonban mindmáig nem sikerült bevezetni ezt az igazságos és áttekinthető tarifarendszert.

Kassa. Ma már csaknem valamenynyi megyeszékhelyen csipkártyás rendszer működik a városi tömegközlekedésben, Kassán azonban mindmáig nem sikerült bevezetni ezt az igazságos és áttekinthető tarifarendszert. A város szűkös anyagi helyzete egyelőre csupán azt teszi lehetővé, hogy a közlekedési vállalat szakemberei számításokat végezzenek és terveket szövögessenek arra az esetre, ha jövőre az ideinél nagyobb összeget kapnának a városi költségvetésből.

A papíron létező elképzelések gyakorlati megvalósítására vonatkozóan a vállalat vezetői nem mernek jósolni, Igor Reiprich igazgató csupán annyit közölt, hogy a tervezésnél a pozsonyi tapasztalatokat is felhasználják, és annyit ígért „eskü alatt”, hogy év végéig nem emelkednek a jegy- és bérletárak Kassán. A vállalat postaládájába az autóbuszok és villamosok túlzsúfoltsága, valamint a járatok késése miatt érkezik a legtöbb panasz. Az igazgató az egyik problémát a másikkal magyarázza, ha ugyanis csúcsforgalomban egyszerre sokan szállnak fel a járműre, a menetidő bizonyosan hosszabb lesz néhány perccel. „Tudjuk, hogy jónéhány reggeli, illetve délutáni járat túlzsúfolt, ám anyagi okokból nem indíthatunk kisegítő járatokat, már így is túllépjük azt a meghatározott kilométerszámot, amelyet a város rendelt a vállalattól” – állítja Igor Reiprich, hozzátéve, hogy novembertől a járatok számának újabb csökkentése várható, szerencsére nem csúcsidőben. A beható analízis során ugyanis találtak néhány kihasználatlan járatot a késő délelőtti, illetve kora esti órákban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?