Ételkiosztásra alkalmas helyiséget keresnek

Komárom. Harmadszor tanácskoztak a hajléktalanoknak való segítségnyújtás lehetséges formáiról a LOKI civil szervezet koordinálása mellett a városi hivatal illetékes osztályai, az egyházak, a Vöröskereszt, a munka- és szociális és családügyi hivatal, valamint a városi rendőrség képviselői.

Komárom. Harmadszor tanácskoztak a hajléktalanoknak való segítségnyújtás lehetséges formáiról a LOKI civil szervezet koordinálása mellett a városi hivatal illetékes osztályai, az egyházak, a Vöröskereszt, a munka- és szociális és családügyi hivatal, valamint a városi rendőrség képviselői. Az előző találkozók során egy ételosztásra is alkalmas melegedő sátor felállítása látszott a legoptimálisabb megoldásnak: sátrat és kályhát a városi hivatal polgári védelmi osztálya biztosított volna, és a kifűtésére szolgáló fát is sikerült előteremtenie a városnak. Amint azonban a tegnapi találkozón elhangzott: a sátor 24 órás őrzését sem perszonálisan, sem anyagilag nem tudja vállalni a város; két hónapra csupán a bérköltségek mintegy 115 ezer koronát emésztenének fel. Éppen ezért a jelenlévők elvetették a sátor felállításának lehetőségét és más irányba próbáltak elindulni. Felmerült: egy városi vagy egyházi tulajdonban lévő, üresen álló helyiséget kell keresni, ahol – ha már állandó ott-tartózkodás nem is – legalább az ételkiosztás megoldható. További alternatívaként az ételkihordás került szóba, ehhez viszont megfelelő szállítójárműre van szükség.

A ételkiosztást egyébként teljes mértékben a megszólított egyházak – katolikus, református, evangélikus és baptista – vállalták, sőt már el is osztották egymás között a feladatokat. A város január elejétől húsz, az egyházak pedig a gyűjtésekből származó bevételeikből további 4–5 ember számára finanszíroznák a napi egyszeri meleg étkezés költségeit. Az ételt az egyik iskolakonyhán főznék.

Rozális Botošová, a LOKI koordinátora a folyamatosan felmerülő akadályok ellenére jelentős eredményként értékelte, hogy elindult egy folyamat és az érintetteket együttgondolkodásra ösztönözték. A jövőre vonatkozóan viszont csak egy állandó melegedő helyiség biztosítása jelenthet megoldást. Dubány Katalintól, a városi hivatal szociális osztályának vezetőjétől megtudtuk, a 40 fő befogadására alkalmas hajléktalanszállójuk kihasználtsága egyelőre csak 50 százalékos, tehát még mintegy 20, szükséghelyzetben lévő személyt tudnak fogadni. Tavaly a téli időszakban teljes kapacitással működtek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?