Kassa. Jelentős változások előtt áll a megye fennhatósága alá tartozó iskolák és pedagógiai intézmények hálózata. A helyzetfelmérés mára befejeződött, és többé-kevésbé előrevetíthető az egyes iskolatípusok iránti érdeklődés, valamint a megye területén működő munkáltatók igényei.
Ésszerűsítik az iskolahálózatot
A pedagógusok száma a borúlátó várakozásokkal ellentétben nem csökkent, épp ellenkezőleg: 155-tel több tanár dolgozik az iskolákban. Ezt főleg a két új tantárgy, a hittan, illetve az etikai nevelés bevezetése tette indokolttá, sok helyen részmunkaidős alkalmazottakat foglalkoztatnak.
A megye fennhatósága alá jelenleg 115 középiskola, illetve pedagógiai intézmény tartozik, ezekben az idén 741 fővel kevesebben kezdték meg tanulmányaikat, mint tavaly. Már most tudható, hogy tíz év múlva háromezerrel is csökkenhet a középiskolások száma, azaz a jelenlegi 40 225 tanuló helyett csupán mintegy 8400 tanulóval lehet majd számolni. Ehhez a helyzethez az intézményeknek, illetve azok fenntartójának is alkalmazkodnia kell, és a változások természetesen az iskolai étkezdéket is érintik. Bauer szerint nem teljesen igaz az az állítás, hogy a kosztosok száma a családok szűkös anyagi helyzetéből kifolyólag csökken, egyszerűen kevesebb a diák, így kevesebben is veszik igénybe a menzák szolgáltatásait. Ezt a helyzetet szintén összevonásokkal lehet csak megoldani, hiszen a ráfizetéses étkezdéket egyre nehezebb fenntartani.
Jelenleg a gimnáziumok és a kereskedelmi akadémiák iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés, őket követik az egészségügyi középiskolák és a szakmunkásképzők. A legkeresettebb szakmák között találjuk a fodrász, kozmetikus, szakács, cukrász, felszolgáló, illetve gépész foglalkozásokat. Túltengés mutatkozik viszont szobafestőkből, szabókból, varrónőkből, kohászokból és műszerészekből, legalábbis Kassa megye területén ők tudnak a legnehezebben elhelyezkedni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.