Értékálló filmek is születnek a taposómalomban

A hetente legyártandó hír- és magazinműsorok, stúdióbeszélgetések mellett – bár az anyagi keretek nem fényűzőek és ő nem időmilliomos – hosszabb, komoly dokumentumfilmeket is készít kollégáival a közelmúlt és a szakma iránti lelkesedésből. A filmek egy részét Szepsiben is vetítették vagy vetíteni fogják a közelmúltban megindult Filmpercek című „házimozi” egy-egy epizódjaként.

Hogy született a Filmpercek ötlete?

Azért találtuk ki ezt a műsort, mert van néhány olyan filmünk, melyet szeretnénk bemutatni a közönségnek. A heti műsoridőnk a városi tévénél viszont olyan, hogy egy-egy filmet részekre kellene bontani, mivel hetente csak szűk félóra állna rendelkezésünkre, s egy hosszabb filmet két hónapig vetítenénk. Az sem biztos, hogy a nézők minden részt meg tudnának nézni. Ezért vetődött fel az ötlet, hogy a Szepsihez is kötődő produkciókat levetítenénk megszakítás nélkül is.

Ezek közül Az abaúji zsidóság története volt az első.

Voltaképpen más címet kellett volna adnunk neki, hiszen csak megkapargattuk a felszínt, az abaúji zsidóság történetét igazából idő és lehetőségek híján nem lehet komplex módon feldolgozni. Elsősorban Szepsiben és Kassán forgattunk, de vannak a filmben budapesti helyszínek is. Érdekes, hogy Pestre segítségért mentünk, ám a szlovákiai magyar zsidóságról szinte semmilyen információt nem találtunk. A vidéki zsidóság nagy része is kivándorolt Izraelbe vagy Amerikába, beköltözött a nagyvárosokba, beleolvadt a tömegbe. Szerencsére azért akadtak, akik segítettek nekünk, és megosztották velünk az emlékeiket.

Milyen filmek várhatók még a Filmperceken belül a későbbiekben?

Potta Gézáról, az utolsó abaújszinai cigányprímásról készítettünk egy portréfilmet, amelyet szintén szeretnénk megosztani a szepsi nézőkkel. Tervezzük a kitelepítésről szóló kétórás filmünk vetítését is, ennek most aktualitása is van, hiszen a lakosságcsere hatvan évvel ezelőtt zajlott. Jövőre szeretnénk majd levetíteni a Pro és kontra című dokumentumunkat, mely az 1938-as bécsi döntés helyi következményeivel foglalkozik. Szepsiről is készítettünk egy csaknem egyórás filmet. A Filmpercek keretében nagyjából negyedévenként egyszer rendezünk majd vetítést.

Tavaly több olyan filmet is készítettetek, mely a közelmúlt történelmével foglalkozik.

Hozzám nagyon közel állnak az idős emberek és a történeteik, a sorsuk. Feldolgoztuk a GULAG-szigetekre elvittek, a nyugati fogságba kerültek, a kitelepítettek és a zsidók történetét, mondhatni, valamennyit az utolsó pillanatban. Gömör és az Andrássyak történetében pedig például találtunk egy 1910-ben született nénit, aki cselédként tíz éven keresztül a családnál dolgozott. Ezek megismételhetetlen dolgok, hiszen néhány év múlva már nem lesz, aki emlékezzen az eseményekre. Az alkotások bekerülnek a Fórum Kisebbségkutató Intézet archívumába is, hogy a későbbi nemzedékek is megismerkedhessenek azokkal.

Miért tartod fontosnak a városi televízió működtetését?

A regionális tévének az a küldetése, hogy a régióban élőkről szóljon. Szerepeljen benne mindenki, ne csak az, akinek valamilyen titulusa vagy funkciója van. Akkor lesz nézett az adás, ha a társadalom minden rétegéből tudunk valakit szerepeltetni – a pápai káplántól az alkoholistáig és utcalányokig. Az egyszerű nézőt nem érdeklik a politikusok nyilatkozatai, annak ellenére sem, hogy ma egyre gyakrabban ültetik kamerák elé a politikusokat, s azok egyre többször nyilatkoznak mindenhez értve. Sajnos, az egyes problémákhoz értő szakemberek közben kiszorultak a médiából. Nálunk a tisztségviselőknek meg kell harcolniuk azért a néhány percért, hogy adásba kerülhessenek, noha tőlük kapjuk a működéshez szükséges anyagiakat. Szepsiben egyébként 1991 óta működik a városi televízió, tudtommal az elsők voltunk az országban.

Mi a véleményed a hazai filmes szakmáról?

A szlovákiai magyarság kulturális életéből éppen a filmgyártás hiányzik. Igazából nincs filmes nemzedék, amely a szakmát kitanulta volna, valamennyien csak ráéreztünk vagy kényszerűségből kerültünk bele. Attól, hogy pár perces híradókat tudunk csinálni, még nem ismerjük a szakmát. Nincs egy olyan fórum, ami összefogja a lelkes vidéki szerkesztőket, szükség lenne szakmai találkozókra, ahová szakembereket lehetne hívni. Ha pályázatot írnak ki dokumentumfilm-gyártásra, egy jó forgatókönyvvel nyerni lehet. Ám arra nincs garancia, hogy a film is jó lesz, mivel nem kötelezik az alkotót, illetve nem biztosítják számára a lehetőséget, hogy a filmet valahol levetítse, például a szlovák köztévében. Szükség lenne egy hazai magyar filmfesztiválra is, mert a vidéki stábok nagyjából azonos technikai felszereltséggel és anyagi háttérrel rendelkeznek, tehát versenyezhetnének egymással. Magyarországi vagy más filmfesztiválokon a több százezres költségvetésű filmekkel nem tudnak versenyre kelni. Ezt a fesztivált azonban egy központi szervnek, például a Szlovák Televízió magyar szerkesztőségének kellene megszerveznie.