Érsekújvári kézművesek kiállítása Fonyódon

Fonyódon mutatkoztak be az alkotók
Fonyód |

Stancz Alíz gyöngyékszerkésztő és Juhász Zsuzsa selyemfestő alkotásaiból nyílt kiállítás Fonyódon, melyet augusztus 28-ig láthatnak az érdeklődők a Balaton partján fekvő Somogy megyei városban.

Az alkotókat Molnár Rita a Fonyódi Kulturális Központ igazgatója köszöntötte és elmondta, hogy évek óta hagyománnyá vált, hogy az államalapítás ünnepére meghívják a testvértelepülések küldöttségeit, hogy még szorosabbá váljon a kapcsolatuk, illetve hogy további együttműködési lehetőségekről beszéljenek. Stancz Alíz elmondta, évekkel ezelőtt az édesanyja gyöngyhímzéses alkalmi ruhájához hasonlóra vágyott, végül ő készítette el. Különféle technikákat sajátított el, majd gyöngyfűző klubot alapított. Alíz eredeti hivatása gyógytornász, de ma már termelési igazgatóként dolgozik és hobbi szinten alkot. Juhász Zsuzsa az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola főnevelője és képzőművészetet is oktat a gyerekeknek, az első selyem díszpárnát a nővérének készítette ajándékul. A fonyódi bemutatkozás egyfajta jubileum volt mindkét kézműves számára. Tizenötödik alkalommal mutatták be legújabb alkotásaikat a közönségnek, és a megannyi sikeres hazai kiállítás után ez volt az első alkalom, hogy magyarországi vendégek is láthatták műveiket. Molnár Rita rendhagyó módon nyitotta meg a kiállítást, a látogatók először szétnézhettek, gyönyörködhettek a kiállított alkotásokban, majd egy hosszú beszélgetés során megismerkedtek a kézművesekkel. Stancz Alíz és Juhász Zsuzsa elmondták, akadnak olyan ékszerek, illetve selyemkendők, melyektől nagyon nehéz megválni. Ma már sok visszatérő állandó vásárlójuk van. „Előfordult, hogy különleges kéréssel fordultak hozzám, fessek tengerpartot, pálmafákat selyemre, vagy készítsek rózsaszín macskákat ábrázoló kendőt. Mindig izgalmas kihívásnak tartom ezeket a feladatokat. Egyszer egy kézműves vásárban az egyik kislány többször is megállt és megcsodált egy kendőt a kínálatból. A nap végén odajött. Elmondta, milyen jó lenne, ha egyszer ilyet tudna magának vásárolni. Odaajándékoztam neki, örömmel töltött el a boldogsága” – mondta Juhász Zsuzsa. Stancz Alízt Érsekújvár központjában állította meg egyszer egy hölgy, amikor meglátta nyakában a saját készítésű virágmintás gyöngyékszert. Valósággal lekönyörögte róla, hogy neki itt és most kell ez a nyakbavaló.

A beszélgetés során szóba került a selyemfestés kapcsán a faggyú- és a szappantechnika, a kézművesek a színek összehangolásáról, a leendő viselő kívánságairól, a megrendelő személyiségéhez illő kendőkről és ékszerekről meséltek. Alkotásaikban mindig tetten érhető a lendületük, szépérzékük, érzékenységük, egy-egy készülő darabba belevarázsolják a jókedvüket, a bánatukat. Az alkotásokat mindig a viselőik, a megajándékozottak fejezik be, saját személyiségükkel.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?