Érsekújvárban több helyen folytatják a nagyszabású útfelújítást

Érsekújvár
Érsekújvár |

Megkezdték a városi utak és járdák felújításának harmadik szakaszát, a munkálatok várhatóan idén őszig tartanak. A járási székhely több területén érdemes figyelni az ideiglenesen kihelyezett közlekedési táblákat, amelyekkel bizonyos szakaszokon jelzik a forgalomkorlátozást, vagy az esetleges útlezárásokat.

Az útfelújítás harmadik, záró szakaszában összesen 4760 méter hosszú út-, illetve járdaszakasz rekonstrukcióját tervezi az önkormányzat. A beruházás összköltsége meghaladja a 900 ezer eurót. A testület az idei költségvetés jóváhagyásakor arról is tárgyalt, hogy hitelből fedezné a város a felújítással járó kiadásokat. Az utak és járdák korszerűsítésével járó munkálatok első szakasza 2018-ban zajlott a városban, és csaknem öt kilométeres szakaszt újítottak fel. 2020-ban kezdtek hozzá a második szakasz megvalósításához, amely 1,3 millió euróba került. A mintegy egymillió eurós beruházást tízéves hitelből fedezi a város. A városi hivatal tájékoztatása szerint a Dosztojevszkij utcában a betonlapokból épített, átmeneti járda helyét térkövekkel rakták ki, mint ahogy a házak előtti területet is. „A Gúg utcában a Brantner dolgozói azzal szembesültek, amikor elkezdték felújítani a járdát a Vadász utca kereszteződésétől, hogy az aszfaltburkolat alatt semmilyen alapozás nincs, sem beton, sem kavics, csak agyag. Az új járdafelület emiatt nem aszfaltból, hanem térkőből rakják le, amely alá először kavicsból alapot kell szórniuk” – áll a városháza tájékoztatásában. Felújítják a járdát a Gúg utcában, és a város történelmi központjában is, a Petőfi utca irányába. A főtéren lévő főutat, amelyen csak a helyi autóbusz-járatok közlekednek, szintén a harmadik szakaszban újítják fel.


Érsekújvárban hamarosan megkezdik a I/64-es úton az Égető utca felújítását, amelyen Nyitra és Vágsellye irányába hagyják el a várost a személy- és a tehergépkocsik. A tervezett felújítás március végétől várhatón április végéig tart naponta 8.30 órától 22 óráig. A régi aszfaltburkolat felmaratását követően új aszfaltszőnyeget terítenek le. A munkálatokat az előzetes tervek alapján nem kíséri majd forgalomkorlátozás, a forgalmat ideiglenes közlekedési táblákkal irányítják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?