Érsek elterelné a kamionforgalmat

Érsek Árpád
Alistál |

Elsőrendű utat akar Érsek Árpád Alistál és Medve között, hogy a kamionok elkerüljék a falvakat.
 

Ellenőrzést tartott pénteken az alistáli vasút átjárónál Érsek Árpád közlekedési miniszter, Martin Erdőssy, a Szlovák Vasúttársaság igazgatója, Horváth Tamás, Alistál és Samuel Lojkovič, Nagymegyer polgármestere, valamint Both Péter dunaszerdahelyi járási rendőrkapitány társaságában.

Ebben a régióban két átjárót is biztonságosabbá tettek a közelmúltban, Albáron fényjelzéssel látták el a vasúti átjáró, Alistálon sorompóval is. Alistálon márciusig felújítják a peront. A miniszter közölte, az alistáli vasút átjáró biztonságosabb lett, de azt is szeretnék fokozatosan elérni, hogy az ottani harmadrendű utat a teljes felújítás után elsőrendűvé minősítsék át, ezáltal a kamionforgalmat már a medvei átjárótól el lehetne terelni, úgy, hogy elkerülje Nagymegyert, Ekecset, Lakszakállast és Nyárasd nagyobb részét. „Ez a változás nemcsak az ottani lakosok életét tenné könnyebbé, hanem gazdaságilag is pozitívumokat hozna, mert az elsőrendű út mentén elektronikus útdíjkapukat telepítenének. Ez egy amolyan elfelejtett út, mivel lakott területen kívül van, nem volt állandóan szem előtt, de a kamionforgalom szempontjából fontos” – mondta Érsek Árpád. Ezt mindenki meg is tapasztalhatta, aki ott volt a tegnapi ellenőrzésen, mert alig fél óra alatt legalább tíz kamion zúgott el azon az úton, ahova elvileg tilos lenne behajtaniuk.

Folytatódik a Komárom–Pozsony vasútvonal hét átjárójának, illetve állomásának korszerűsítése. Kérdésünkre, tervezik-e a kétvágányosítást a szakaszon, a miniszter azt válaszolta, ez elengedhetetlen, mivel már most olyan telített a Dunaszerdahelyt Pozsonnyal összekötő szakasz, hogy nem lehet több járatot indítani, és a vonatok gyakran kénytelenek bevárni egymást, ami sorozatos késésekhez vezet. „Csakhogy ez legalább olyan bonyolult, mint egy autópálya építése” – mondta Érsek. Készül a megvalósíthatósági tanulmány, ami az első lépés a kivitelezéshez.

Somogyi Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?