Érdem vagy szimpátia alapján döntenek?

Somogyi Tibor felvételA kezdeti nagy lelkesedés után mindenhol pártokra szakadnak azok, akik kezdetben egy célért dolgoztak, és utána már csak arról folyik a vita, ki akar jót, és ki árt jobban a magyarságnak.

Érsekújvárban a Csemadok és a helyi Regionális Művelődési Központ vezetői között éleződött ki a helyzet, a konfliktus oka pedig az, hogy másként képzelik el, hogyan lehet a Csemadokban vezetőségi taggá válni. Stugel Tibor 2002 októbere óta tölti be a megyei fenntartású Érsekújvári Regionális Művelődési Központ igazgatói posztját. Kinevezését annak idején sokan támadták a megyei képviselő-testületben, mondván: nem rendelkezik megfelelő intézményvezetési gyakorlattal, de az eltelt idő őt igazolta. Sikerült lelkes csapatot szerveznie maga köré, megnyerte a város fiataljait, és nevéhez kötődik a Szent István Est hagyományának megalapozása is. A Garamkövesdről származó fiatalember évek óta Érsekújvárban él, a helyi magyar kulturális élet aktív részese és egyik főszervezője, de az, hogy a garamkövesdi Csemadok alapszervezetből átjelentkezzen az érsekújváriba, csak idén jutott eszébe.

„Még mielőtt kineveztek volna a művelődési központ élére, a katolikus plébánia mellett működő énekkar és a Vándor verséneklő együttes vezetőjeként erősítettem az újvári magyar közösséget – mondja. – A helybeliek ismertek, és elismerték a munkámat – ezt anélkül mondhatom, hogy bárki szerénytelenséggel vádolhatna, hiszen a Vándor vezetőjeként megkaptam az érsekújvári polgármester díját. A művelődési központ igazgatójaként is olyan rendezvényeket akartam szervezni, amelyek mozgósítják a város fiatalságát és magasra emelik a mércét. Az első Szent István Est sikere után tavaly megalapítottam az Érsekújvári Rockszínpadot, és magam ajánlottam fel a helyi Csemadok vezetőségének, hogy működjünk együtt a Mária evangéliuma című rockopera színrevitelében. Azóta a darabnak több mint 30 bemutatója volt, a nézőszám elérte a tízezer főt, és idén első ízben a Csemadokkal közösen szerveztük meg a magyar bált is. A művelődési központ és a rockszínpad egész csapata részt vett az előkészítésben, anyagilag is támogattuk a rendezvényt. Ilyen előzmények után talán joggal gondoltam úgy, hogy helyem lenne az újvári Csemadokban, és vezetőségi tagként még inkább erősíteném a két magyar intézmény közötti együttműködést. Be is nyújtottam, a tagfelvételi kérelmemet, de a február 28-án ülésező elnökség ezt nem fogadta el. Mivel magyarázatot nem kaptam, a döntésüket úgy értelmezem, hogy ezzel nemcsak engem utasítottak el, hanem mindazt, amit elértem és képviselek: a Szent István Estet, a Mária Evangéliumát, a művelődési központ minden dolgozóját, a mellettem álló amatőr csoportokat és azokat a fiatalokat is, akik éjt nappallá téve készítették elő az I. Magyar Hagyományok Bálját. Ezért úgy határoztam, nem kívánok olyan szervezet tagja lenni, amely ahelyett, hogy összefogná, megosztja a magyarságot, és ezt levélben meg is írtam Berényi Margitnak, az Érsekújvári Csemadok Alapszervezet elnökének.”

ĺgéret vagy magánbeszélgetés?

A történethez hozzátartozik, hogy a szóban forgó tagfelvételi kérelmet Stugel Tibor szerint meg-előzte egy hatszemközti beszélgetés Berényi Margittal és Bóna Bertalannal, az érsekújvári MKP elnökével. Ezen a beszélgetésen arról volt szó, hogy meg kell fiatalítani a Csemadok vezetőségét, és a testületben ott lenne a helye Stugel Tibornak is. A művelődési központ vezetője ezt olyannyira ígéretnek vette, hogy biztos volt benne, nem egyszerű tagként nyer felvételt az újvári Csemadokba, hanem azonnal beválasztják a vezetőségbe is. Annál inkább meglepődött, amikor még a felvételét is elutasították – vagy elnapolták, mert egyelőre ez sem tisztázott. Berényi Margit azt mondja, egyszerűen csak nem került sor arra, hogy megtárgyalják a tagfelvételi kérelmet.

„Stugel Tibor több mint három éve a városban él, de eddig eszébe sem jutott, hogy belépjen az itteni Csemadok alapszervezetébe. Most is rögtön a vezetőségbe akart jönni, ezt egyenesen feltételként szabta, de én közöltem vele, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a taggyűlés jóváhagyja. A február 28-i gyűlésen egyebek közt azért sem tárgyaltunk a felvételéről, mert meg sem jelent, csak egy nyílt levelet küldött, de a vezetőség többi kilenc tagja egyébként sem értett egyet azzal, hogy ő is a vezetőségbe kerüljön. Én tisztelem ezeket az embereket, mindannyian bizonyítottak már, három éve mellettem állnak – egyikükről sem mondok le olyasvalakiért, aki csak a célt látja, nem az embereket maga körül” – közölte Berényi.

Bóna Bertalan egyik fél állításait sem kívánta tanúként alátámasztani vagy megcáfolni, azt mondta, nem szeretne részt venni kettejük személyes vitájában. „Több ízben is beszélgettünk az MKP, a Csemadok és a művelődési központ szorosabb együttműködésének lehetőségeiről és arról is, kikre lehetne építeni. De ezek bizalmas beszélgetések voltak, és úriember nem hivatkozik nyilvánosan ezekre, nem kéri számon az itt elhangzottakat. Senki nem is gondolhatja komolyan, hogy az elnök ígéretén múlik, ki kerül be a vezetőségbe, legfeljebb tolmácsolhatja a véleményét a tagok felé. Ha ők ezt nem osztják, akkor a döntésüket nem tudja befolyásolni, és ezt senki nem veheti zokon” – mondta Bóna.

Stugel Tibor úgy gondolja, eleget letett már az asztalra ahhoz, hogy ne kelljen végigjárnia a csemadokos szamárlépcsőt. Az elutasítást olyannyira zokon vette, hogy március 2-án kelt levelében arra kérte Berényit, vegye semmisnek a tagfelvételi kérelmét. „Megalázónak tartom ezt az eljárást, de nem tántorít el attól, hogy továbbra is a magyarság javára dolgozzak. Lehet, sokaknak azért vagyok szálka a szemében, mert bebizonyítottam, másként is lehet rendezvényeket szervezni, mint ahogy eddig megszokták. Mindig harcoltam az igénytelenség, a középszerűség és a gerinctelenség ellen, és egyet megígérhetek: ezután sem lesz ez másként. Megértem, hogy egyeseknek addig volt jó, amíg senki nem csinált semmit, mert nem volt mihez mérni, de az én személyes sérelmemen túl is nagyon veszé-lyes precedensnek tartom, hogy olyan embertől tagadták meg a bizalmat, aki mögött ennyien állnak.”

Berényi Margit a vádakra azt válaszolja, hogy intézményes háttérrel, fizetett alkalmazottakkal sokkal könnyebb nagy, látványos dolgokat csinálni, mint lelkes amatőrökkel, akik a szabad idejüket feláldozva dolgoznak a Csemadokban. „Ilyen módon fenntartani a Csemadok-házat, évről-évre megszervezni a Czuczor Gergely Napokat, részt venni a szavalóversenyek, a vetélkedők, az előadóestek, a műsorok szervezésében nem kis teljesítmény. Az együttműködést a művelődési központtal én is szorgalmaztam, ezért vettünk részt társszervezőként a Mária evangéliuma színrevitelében. Pályázati 90 ezer koronával támogattuk a kosztümök, a kulisszák vásárlását és a szereplők háromnapos összpontosítását, de a bevételből egy koronát sem kaptunk. Pedig megígérték, hogy a nyereségen is osztozunk, de most azt mondják, hogy mégsem, mert ők sokkal többet fektettek a darabba. Ezt én nem is vitatom, de az a véleményem, hogy az arányosság elvét be kellene tartani.”

A művelődési központ mellett működő alapítványt Stugel Tibor hozta létre abból a célból, hogy magyar rendezvényeket támogasson – akár a Csemadok rendezvényeit is, ha azokat erre érdemesnek találja. „Nem lehet az előadások számából kiindulni, amikor a Mária evangéliumának bevételeiről beszélnek. A negyvenfős szereplőgárdát és a kellékeket el kell juttatni a helyszínekre, és számos alkalommal ingyen léptünk fel, mert ezzel is támogatni akartuk az adott ügyet. A Csemadok egyébként sem vett részt az előadás elkészítésében, csak a külön erre a célra megpályázott pénzzel támogatta. Ha a bevételből esetleg valami maradna, azt a rockszínpad fejlesztésére fogjuk felhasználni; a Csemadok támogatását nem úgy képzelem el, hogy egy amatőr csoport pénzeli az országos szervezetet. A magyar bálra 25 ezer koronát költöttünk, a teljes szervezőgárda a művelődési központ és a rockszínpad tagjaiból állt össze – mi ez ha nem a Csemadok támogatása? Sőt én a továbbiakban sem zárkózom el az együttműködéstől, mert azt vallom, hogy a személyes ellenszenvet nem szabad belekeverni az intézményes munkába, de nem akarom, hogy magánemberként bármi közöm legyen az érsekújvári Csemadokhoz – maradok tag a szülőfalumban Garamkövesden.”

Az elnökség nem szól bele

Bár az egyes Csemadok alapszervezetek és területi választmányok önállóan döntenek a tagfelvételről, az érsekújvári helyzettel kapcsolatban érdekelt a Csemadok országos elnökének, Száraz Józsefnek a véleménye is. Annál is inkább, hogy annak idején Nyitra megyei képviselőként tagja volt annak a pályázati bizottságnak, amely Stugel Tibort a művelődési központ igazgatói posztjára javasolta, és a képviselő-testületben többször is a védelmére kelt. „Amikor Stugel még 2002-ben az MKP járási konferenciáján élesen támadta a párt ifjúságpolitikáját, úgy gondoltam, esélyt kell adni neki, hogy bizonyítson. Tudtam, hogy jó a szervezőkészsége, ezért végig kiálltam mellette – a művelődési központ igazgatói posztjára miatta írtunk ki új pályázatot, amelyben már nem volt feltétel az ötéves szakmai gyakorlat. Az intézmény élén végzett munkájával azóta is elégedett vagyok, ezt többször elmondtam neki, de elmondtam azt is, hogy a viselkedésével gondok vannak. Egy szervezet működésében nemcsak az a fontos, mennyire tehetséges emberek vannak ott, hanem az is, képesek-e a kompromisszumokra. Ha az újvári Csemadok tagjai és vezetősége úgy döntöttek, hogy Stugel Tiborral nem tudnának együttműködni, én ezt tiszteletben tartom. Országos elnökként nincs is beleszólásom, magánemberként is csupán annyi, hogy a más téren szerzett érdemei Stugelt sem jogosítják fel arra, hogy a Csemadokban követelőzzön. Sokat letett az asztalra, de azt máshol tette le, és az újvári Csemadokban sokan dolgoznak nagyon jól. Nem egy személyen áll az alapszervezet jövője, és remélem, a többiek munkakedvét ez a konfliktus sem veszi el.”

A jellegzetesen szlovákiai magyar történet tulajdonképpen szót sem érdemelne, ha nem lenne jelenségértékű. A vélt vagy valós összeférhetetlenségen túl ugyanis a háttérben itt is komoly tét húzódik meg: az érsekújvári Csemadok-ház jövője. Az ingatlant 1962-ben építették a helyi tagok, de évtizedekig hivatalosan nem lehetett a szervezet tulajdona – a helyi önkormányzat csak tavaly hozott döntést arról, hogy jelképes 1 koronáért eladja a Csemadoknak. Ezzel egyidőben vásárolhatta meg azonos feltételek mellett a saját székházát a Matica slovenská helyi szervezete is – utóbbi 2,5 millió koronát kapott felújításra, a Csemadok pedig 4,5 milliót. Csakhogy míg a Matica a pénzt az utolsó fillérig el is költötte, a Csemadok nem, és az összeg az év végén visszakerült a városi kasszába. Stugel most felelőtlenséggel vádolja a Csemadok vezetőségét, amiért nem éltek a lehetőséggel, és úgy hagyták elúszni a pénzt, hogy egyáltalán nincs rá garancia, hogy az idén ismét megkapják. Berényi ezzel szemben azt állítja: az lett volna a felelőtlenség, ha költekezni kezdenek, még mielőtt tudták volna, milyen mértékű átalakításba kezdhetnek, hiszen a ház komoly felújítást igényel. „Az önkormányzattól kapott pénzt önrészként szerettük volna felhasználni, és pályáztunk. Addig nem akartuk elkezdeni a munkát, amíg nem tudtuk, mennyi pénzünk lesz, mert attól függ, ráhúzhatunk-e az épületre még egy szintet, elvégezhetjük-e a szigetelést, a szociális helyiségek felújítását. A pályázatunkat sajnos elutasították, ezért a pénz visszakerült a tartalékalapba, de megvan, és én bízom abban, hogy a képviselők ismét megszavazzák nekünk. Ha másként nem megy, végigjárok minden egyes városatyát, és apellálni fogok a tisztességükre.”

Az általunk megszólított helyi képviselők nem is látnak gondot a dologban, azt mondták, a pénz megilleti a Csemadokot, és meg is fogja kapni. Richard Schwarz (MKP–SDKÚ) szerint a szavazással nem lesz semmi gond, Marián Karvaj (ANO–HZDS–KDH–Smer) egyetért azzal, hogy az egyszer már odaítélt támogatást újra megszavazzák, Karol Horváth (HZD–KSS–SDĽ) pedig úgy gondolja, a pénz megilleti a Csemadokot. A kérdés a képviselő-testület április 4-i ülésén kerül terítékre, és ha a képviselők állják a szavukat, akkor a Csemadok ismét megkapja a 4,5 milliót. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy ezáltal a kedélyek is lecsillapodnak. Az érsek-újvári Csemadok-ügynek tulajdonképpen egy tanulsága van: legyen az intézmény, szervezet vagy akár maga a magyarság, csupán akkor lehet tenni érte valamit, ha kér belőle. Ha nem, akkor nincs mit tenni, még a mi szlovákiai magyar világunk is elég nagy ahhoz, hogy mindenki megtalálja benne a maga helyét.