Továbbra is kérdéses, mikor és hová költözte- tik át a levéltárat.VágsellyeNyílt napot tartottak a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárában. Novák Veronika, az intézet igazgatója elmondta, a reneszánsz kastélyba látogatók értékes, 17.
Érdekes, latin nyelvű dokumentumokat mutattak be
Továbbra is kérdéses, mikor és hová költözte- tik át a levéltárat.
Vágsellye
Nyílt napot tartottak a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárában. Novák Veronika, az intézet igazgatója elmondta, a reneszánsz kastélyba látogatók értékes, 17. századbeli származási dokumentumokkal ismerkedhettek. „Még mielőtt bevezették volna az anyakönyvi dokumentumokat, korábban személyi, származási dokumentumokat készítettek. Ha valaki lakhelyet változtatott, a városházán a bíró ismerősök tanúvallomása alapján állította ki ezt a dokumentumot” – mondta Novák Veronika. Származási levélre volt szükségük a mesterlegényeknek, akik cégben szerettek volna elhelyezkedni. Az emberek akkoriban nem hordtak maguknál személyi okmányt, ha külföldre utaztak, a földesúr igazolta írásban a kilétüket. A vágsellyei levéltárban lévő, Somorjáról kapott dokumentumok között tíz származási irat van. A levéltár dolgozói a latin írásokat választották ki a kiállításra, a gót írással készülteket nem mutatták be a közönségnek. Attól tartottak, hogy valaki a látogatók közül esetleg tiltakozna emiatt. A háború után a gót betűs írást a németek a nacionalizmussal együtt igyekeztek elfelejteni, ezért a gót betű is tabu lett, mert a megszállókhoz kötődött. A levéltárban tervezett rendezvények kapcsán megtudtuk, szeptemberben nemzetközi konferenciát tartanak a reformáció 500. évfordulója alkalmából. Októberben a térségbeli magyar alap- és középiskolásoknak terveznek közös projektet Budapest Főváros Levéltárával a pedagógiai foglalkozások keretében. Molnár Ferenc regényét, A Pál utcai fiúkat dolgozzák fel a tanulók. Levéltári iratok segítségével kiderítik, valóban léteztek-e a szereplők, illetve a regényben említett helyszínek. A kastély folyosóján és udvarán a nyílt napra látogatók viaszpecsétet öntöttek, lúdtollal írtak, kirakós játékot játszottak. A vendégek meggyőződhettek arról, hogy a levéltár értékes anyaga méltó helyen van a reneszánsz kastélyban. Az intézet vezetésétől megtudtuk, meglepődtek, amikor értesültek Peter Pellegrininek, a kormány beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettesének bejelentéséről. Pellegrini legutóbbi vágsellyei látogatása alkalmával azt mondta, ha a város megfelelő épületet talál a levéltárnak, városi tulajdonba kerülhet a kastély, melyet kulturális célokra használhatnának. Egyelőre nem tudni, hová költöztetnék az állami levéltár helyi központját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.