Abafalva. Újabb szakaszához érkezett Abafalva ivóvízhálózatának kiépítése. Mint arról Hanobík Irén, a falu polgármestere tájékoztatott, az idén két és fél millió koronát kaptak a környezetvédelmi minisztériumtól, s a munkálatokat már meg is kezdték.
Épül az ivóvízhálózat
Abafalva. Újabb szakaszához érkezett Abafalva ivóvízhálózatának kiépítése. Mint arról Hanobík Irén, a falu polgármestere tájékoztatott, az idén két és fél millió koronát kaptak a környezetvédelmi minisztériumtól, s a munkálatokat már meg is kezdték. A polgármester asszony elmondta, a szükséges tervek már régóta készen vannak, ezek alapján a munkálatokat már két éve önerőből elkezdték. A gázművektől visszakapott összegből a hétmilliós beruházás egyharmadát sikerült akkor elvégezniük. A most kapott pénz a munkálatok újabb egyharmadára lesz elegendő. „Hogy mikor sikerül a vízhálózat végleges kiépítését befejezni, még nem tudom, ugyanis a falu költségvetése nem rendelkezik a munkálatok fedezésére szükséges pénzügyi tartalékokkal. Mindenesetre bízom benne, hogy hamarosan sikerül megtalálnunk a forrást, s végre az egész falu rácsatlakozhat a rendszerre” – nyilatkozta a polgármester asszony. Hozzátette, már most tervezik a csatornahálózat kiépítéséhez szükséges tervek kidolgoztatását. Ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot, mert a telefontársaság – mely Tornalja és Rimaszécs között a nagyobb és jobb minőségű adatátvitelt elősegítő optikai kábeleket fektet le – már május végére ígérte a munkálatok befejezését, ezzel szemben Abafalván még most is dolgoznak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.