Emléktáblát állítanak Kolár Péternek

Kolár Péter a kassai és a felvidéki magyarság egyik legaktívabb, legismertebb személyisége volt
Kassa |

A Csemadok Kassai Városi Választmánya domborművel ellátott emléktáblával kíván tisztelegni néhai elnökük, Kolár Péter emléke előtt. 

A bronztábla a kassai Csemadok-ház belső udvarának falát fogja díszíteni, melyet a szervezet elhatározása szerint még az év végéig elkészítenének. Kolár Péter (1947-2017) nemcsak a kassai, hanem az egész felvidéki magyar közélet meghatározó személyisége volt. Évtizedeken át a városi, majd az országos Csemadokban titkári és elnöki munkakört töltött be, egy ideig pedig a kassai Thália Színház igazgatójaként is tevékenykedett. „Az emléktábla elkészítéséhez szükséges összeget részben a Bethlen Gábor Alap támogatásából, valamint abból az összegből fedezzük, melyet a Csemadok az idén Kassa Város Díjában részesülve juttasként kapott. A teljes költség azonban – számításaink szerint – ennél még néhány száz euróval magasabbra rúg, így kérjük mindazokat, akik fontosnak tartják Kolár Péter emlékének megőrzését, lehetőségeikhez mérten támogassák az emléktábla létrehozatalának ügyét” – olvasható a kassai Csemadok közleményében. Az emléktábla elkészítéséhez szükséges adományokat a kassai Csemadok Kovács utcai 38. sz. alatti titkárságára vagy átutalással az SK71 5200 0000 0000 0559 7424 (A megjegyzés rovatba beírni: Kolar) számlaszámra lehet eljuttatni.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?