Emlékmű egy kassai panelház tetején

<p>Tegnap daruval emelték a Dargói hősök lakótelep Lidici tér 1-es számú, 13 emeletes panelházának tetejére a népi építészet fából készült emlékművét. Kedvező időjárás esetén ma délután négy órakor leplezik le az alkotást.</p>

A három facsűrből álló objektum Európa kulturális fővárosa legnagyobb szobra, amelyet Tomáš Džadoň álmodott meg. Az építményt Teplicskáról (Liptovská Telplička) és Párnicáról szállították Kassára, ahol ácsok, építő- és hegesztőmunkások heteken keresztül dolgoztak rajta a művész irányítása alatt. „Az ötlet még 2006-ban született szülővárosomban, Poprádon. Amikor Kassa elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet, felkértek, hogy igazítsam az itteni körülményekhez” – nyilatkozta Tomáš Džadoň. Az alkotó szerint a hagyományos vidéki faépületek a több emeletes panelházak ellentétei, elgondolkodtató látványt nyújtanak a panelházak között. A projekt több mint 70 ezer euróba került. A legnagyobb építmény 8 méter magas és 60 négyzetméter alapterületű. A fagerendákat összesen 9,4 tonnányi acélkonstrukció tartja. A lakóház tetejére mintegy 40 tonnás súly nehezedik.

A környékbeliek véleménye megoszlik. Vannak, akik jó ötletnek tartják, sokan viszont panaszkodnak a hetek óta tartó zaj miatt. „Hosszú ideig foglalták a parkolóhelyeket a projekten dolgozók, Kassára egyébként sem jellemzőek az ilyen faépítmények, ráadásul elég nagy a súlya, nem tudom, a tetőszerkezet hogy bírja majd” – bosszankodott Adrián Starove, a szomszédos panelház lakója. Tomáš Džadoň elmondta, szakemberrel végeztettek statikai elemzést, körültekintő vizsgálat után engedélyezték az építmény rögzítését, és természetesen biztosítást is kötöttek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?