Emlékezés a komáromi zsidóság tragédiájára

Komárom |

A komáromi zsidóság deportálásának 64. évfordulója alkalmából a helyi zsidó hitközség június 15-én, vasárnap 10.30-kor megemlékezést tart a komáromi zsidó temetőben (Aranyember utcája).

Ünnepi beszédet mond Schőner Alfréd főrabbi, a magyarországi Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem (Budapest) rektora. Közreműködik: Tóth Emil, az egyetem zsinagógájának főkántora. A résztvevők 12.00-kor közösen gyújtanak gyertyát az áldozatok emlékművénél (a zsinagógában), és koszorút helyeznek el a Menház falán található emléktáblánál. „Hatvannégy évvel ezelőtt Komáromban és a régió valamennyi településén minden eddiginél mélyebbre süllyedt az emberiség. Addig megbecsült polgárokat, a zsidó közösség tagjait helyi segítséggel tuszkolták marhavagonokba és deportálták Európa koncentrációs táboraiba. Június második vasárnapján rájuk emlékezünk. Ott lesz az események maroknyi túlélője és leszármazottaik, de fontos, hogy ne csak ők legyenek jelen. A Holokauszt mindannyiunk ügye, emlékezni minden jóérzésű ember feladata – áll a Komáromi Zsidó Hitközség szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívójában. – Komáromban és környékén manapság egyre gyakrabban hallani és látni antiszemita, Holokauszt-tagadó megnyilvánulásokat, ezek ellen egy módon tiltakozhatunk, részvételünkkel.” Vasárnap a 13.30-tól a komáromi Tatra moziban megtekinthető az Emlékezések a jövőért- Zsidók Komáromban című dokumentumfilm, majd beszélgetéssel zárul a program. (ú)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?