Emelték a szemétdíjat Vágsellyén: jövőre évi 40 helyett 70 eurót fizetnek a lakosok

Vágsellye, kéretlen ajándékot kapnak 2025-ben a város lakosai
Vágsellye |

Több városi adó- és illeték emeléséről dönt a ma délutáni önkormányzati ülésen a képviselő-testület.

A városi hivatal már a tanácskozást megelőző napon videót tett közzé, amelyben megindokolták a szemétdíj emelését. Ezt egyebek közt azzal magyarázták, hogy más önkormányzatok már tavaly nagyobb terhet róttak a lakosokra, de Vágsellye vezetése csak 2025-től változtat. 

Emellett emelték áraikat a kommunális hulladékot tároló telepek, ill. cégek is, amit azért is tehetnek meg, mert egyre kevesebb az ilyen létesítmény. A lakosok pedig továbbra sem szeparálnak elég tudatosan. 

A testület módosította a szemétdíjat érintő általános városi rendeletet, és jövő évtől 40,11 euró helyett évi 70 eurót fizetnek. 

Már 2020-ban is élénk vitát váltott ki a testületben a szemétdíj emelésének témája, az illetéket már akkor magasnak tartották a lakosok. 2018-ban még csak évi 27,5 eurót fizettek a vágsellyeiek ezért a szolgáltatásért. 

A város ezúttal is elsősorban azzal indokolta a döntést, hogy nem vállalhatja magára a hulladék elszállításával járó többletkiadást a lakosok helyett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?