Emberi segítséggel nagyobb esélye van a tajbai teknősöknek a túlélésre

A szakemberek naplemente után próbálják megfigyelni a teknősök mozgását
Bodrogszerdahely/Tajba |

A település határában húzódó Bodrog-holtág vízfelülete ritka mocsári élővilágnak, köztük a mocsári teknősöknek biztosít otthont. Mivel az egyre intenzívebb szárazság a faj kihalását fenyegeti, Horváth Enikő kassai zoológus szerint a teknősök jövőjét minden egyéb mellett a Tajba, a Bodrog folyó és a kanálisok közvetlen összeköttetése, illetve a mezőgazdászok és állami természetvédelmi szervek együttműködése tehetné biztosabbá.

A Tajba Nemzeti Természeti Rezervátum közel harminc hektáron terül el, mintegy 3 kilométer hosszú és átlagosan 150 méter széles vízfelülettel rendelkezik. 1966-ban felkerült a védett természeti rezervátumok listájára, de az utóbbi évtizedekben véghezvitt beavatkozások, valamint a klímaváltozás miatt a kiszáradás fenyegeti. A bodrogközi születésű Horváth Enikő szerint a mocsári teknősök is veszélyben vannak. „A legnagyobb veszély igazából a természetes élőhelyüket fenyegeti. A szárazság már az előző évek során is szemmel látható változásokat hozott. Mivel a terület egyik folyóval vagy állandó vízforrásal sincs közvetlen összeköttetésben, a víz szintje az egész éven lehulló csapadék mennyiségétől függ. A Tajba azon része, amelyben még most is víz van, nagyon messze van attól a területtől, ahol a teknősök a legintenzívebben költenek. Óriási távot kell megtenniük a szárazföldön, hogy lerakhassák tojásaikat, és ez nagyon megterhelő számukra“ – nyilatkozta lapunknak Horváth Enikő. A zoológus elmondása szerint a teknősök megfigyelése március és június között éleződik ki, a teknősök ekkor a legaktívabbak. Kollégáival ilyenkor rendszeresen a terepen vannak, de voltak már olyan esetek is, amikor a teknősöket jeladóval szerelték fel, hogy égész éven nyomon követhessék őket.


Javuló számok

„Míg két-három évvel ezelőtt a felmérések során csak két fészekrakó teknőst találtunk, múlt éven és idén viszonylag jobb, magasabb számokat regisztráltunk. A kettő közül az egyik az volt, amelyikre korábban jeladót szereltünk. A nyomonkövetésből azt is megtudtuk, hogy körülbelül egy hétig tartott, amíg eljutott a költőhelyre. Ez rengeteg idő, pláne hogy az út túlnyomó részét a víz hiánya miatt a szárazföldön tette meg. Persze az is lehetséges, hogy a teknősök más területet találtak a költésre, de az sem kizárt, hogy a víz hiánya miatt nem tudtak hol áttelelni és annyira megcsappant a számuk, hogy a nem megfelelő feltételek miatt nem tudnak tovább szaporodni. Múlt éven azonban már jobb számokat regisztráltunk, összesen 70 fészket találtunk. Sajnos mindegyik fészket kifosztottak a ragadozók, de ettől függetlenül a magas fészekszám azt is jelenti, hogy a teknősök ismét aktívak. Ez annak is köszönhető, hogy volt elég víz a mocsarakban. Az idei számokról csak egy hónap távlatában fogunk tudni pontosan beszámolni, de eddig egy hét leforgása alatt nagyjából 16 kifosztott fészket találtunk“ – magyarázta Horváth Emese.


Hiányos együttműködés

A Tajbában az elmúlt évek során szemmel láthatóan megcsappant a víz. „Engem személy szerint az tenne boldoggá, ha fellépne egy kommunikáció az állami szervek és az itteni helyzettel foglakozó szakemberek között. A fészkek és a tojásrakás megfigyelése, illetve a ragadozók elleni védekezés csak az önkéntesekre van hagyva, az állami szervek továbbra sem foglalkoznak a témával. A fészekrakó terület egyébként is nehezen megközelíthető, ugyanakkor mezőgazdasági munka és vadászat is folyik rajta. A mezőn átjáró járművek is kárt okozhatnak a fészkekben, de ugyanolyan veszélyt jelentenek a tojást rakó teknősökre is. A helyzet átfogó megoldását a Tajba vízzel való feltöltésében látom, de nemcsak rövid távon, ahogy arra az elmúlt évek során már többször is sort kerítettek a különféle szervezetek, hanem hosszú távon is. Erre a közeli Bodrog folyó és a területet átívelő kanálisokban lévő víz jelenthetne megoldást, egy állandó összekötettés sokat segítene a Tajba vízellátásán“ – zárta  a zoológus.  

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?