Embereket mentettek ki a kompról Bősnél

Bős |

<p>Szerdán egész napos vízi mentési gyakorlatot tartott a Dunaszerdahelyi Járási Tűzoltóság és a Galántai Járási Tűzoltóság Bősnél, a Duna régi medrében lévő kompkikötőnél. Közreműködtek a bősi és a somorjai önkéntes tűzoltók is, a Komplex Mentőszolgálat, valamint a Transpetrol vállalat tűzoltói is.</p>

 

A mentési gyakorlaton összesen negyvenöten vettek részt, hat gumicsónakkal gyakorolták a csónakok vízre helyezését, az evezési technikákat, a part megközelítését, vízbe fulladt emberek keresését, a sérültek szállítását, valamint kipróbálták, hogy tudnák megközelíteni a kompot, ha az a víz közepén lenne, több utassal, akár sérülttel a fedélzetén. Nagy Béla, a Dunaszerdahelyi Járási Tűzoltóság parancsnoka elmondta, ez egy kötelezően előírt gyakorlat, amit évente meg kell rendezniük. „Idén kezdett járni a komp Bős és Dunaremete között. Akár 100 személyt is szállíthat, és könnyen megtörténhet, hogy műszaki probléma adódik vagy baleset történik, az embereket pedig ki kell mentenünk” – indokolta a helyszínválasztást Nagy Béla. A tűzoltóparancsnok elmondta, az ilyen mentéseket egyedül nem tudnák megoldani, ezért felkérték az önkéntes tűzoltókat, valamint két magáncéget, hogy kapcsolódjanak be a gyakorlatba. „A vízi gyakorlatok a csónakok vízre tételének gyakorlásával kezdődtek. Sajnos, a mi csónakjainkkal nem lehet az Öreg-Dunán közlekedni, nagy a sodrás, a csónakjaink pedig lassúak. Nagyobb teljesítményű motorcsónakokra lenne szükségünk a hatékony mentéshez” – mondta Nagy Béla, majd hozzátette, a gyakorlat kiértékelése után továbbítják kérelmüket a felettes szerveknek. Nagy Béla közölte, a mentési gyakorlaton bevetett csónakok közül a két legjobb a Transpetrolé és a somorjai önkéntes tűzoltóké. Utóbbit egy pályázat során csehországi partnerrel együttműködve tudták megvásárolni.

Mivel az esemény nemzetközi vízen zajlott, a magyarországi fél is képviseltette magát: a gyakorlaton részt vett a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és képviselői is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?